Ami Kínában van az piacgazdaság, vagyis kapitalizmus.
(Természetesen diktatúrában is lehet kapitalizmus, Dél-Korea is diktatúra volt a 80-as évekig, Tajvan szintén kb. eddig. Japán formálisan demokrácia volt 1945 után, de több mint 40 évig ugyanaz a párt volt kormányon, és nem igazán volt esély a leváltására, össze volt fonódva teljesen a gazdasági elittel, viszont valamit mégis jól csináltak.)
Mao-hoz nem sok köze van annak, ami ma Kína, 1978-ban Kína gazdasági reformokba kezdett, ennek az elindítója Teng Hsziaoping volt, aki Kína tényleges vezetõje volt majdnem 20 évig, bár hivatalosan nem viselt semmilyen fõ tisztséget.
Ezek hasonlóak voltak azokhoz a reformokhoz, amiket Magyarországon is bevezettek 1968-ban, majd a '80-as években, csak azoknál is szélesebb körûek voltak (egyébként a kínaiak alaposan tanulmányozták a magyar tapasztalatokat is annak idején). Engedélyezték a magánvállalkozásokat, elõször csak kicsiben (mint Mo-n a "maszekolást" és a "háztájit"), majd engedélyezték a nagy magánvállalatokat is. Ma már sok magánkézben lévõ kínai cég mûködik, milliomosok, milliárdosok is szép számmal vannak. Az állami cégek is nagy önállóságot kaptak (ahogy Mo-n is, csak ott valamiért ez szintén sikeresebbek bizonyult), gyakorlatilag a piacról élõ kapitalista cégek ezek is többnyire.
Másrészt beengedték a külföldi tõkét, viszont elõírták, hogy vegyes vállalatokat kell alakítaniuk kínaiakkal, ahol a többségi tulajdon kínai (ma már ezt eltörölték de sokáig így volt). A nyugati tõke még ebbe is belement, mert olyan csábító volt egyrészt a kínai hatalmas potenciális piac, másrészt az olcsó munkaerõ. A Kínába vitt nyugati gyártástechnológiát pedig így nem tarthatták titokban a kínaiak elõl, azt a kínaiak így le is másolták mindig elõbb-utóbb.