No, most már én is Dark Avatar-oztam egy kicsit. :)
Minden szempontból jobb, mint volt, megérdemli a dícséretet. Eddig egy menetet nyomtam vele, jól ki is kaptam beginner fokozaton. :) Az elején nagyon a sarokba kerültem, csak két bolygót tudtam kolonizálni, ráadásul rossz speckót választottam (az egyik kolonizálósat), és az egész pályán (medium) nem volt olyan bolygó, amire jó lett volna. Szóval már az elején nagyon lemaradtam, aztán ismét bejött a követgyilkolós event, ami után a haborút elég nehezen éltem túl (gyakorlatilag csak tömeggel nyertem; egy csomó sz*r kis ûrhajóm volt, a gép fejlettebb volt, de csak pár hajóval jött, és gyakorlatilag öngyilkos kamikaze módon bedaráltam õket). Rá kellett gyúrnom a planetary defense dolgokra, hogy az inváziókat ki tudjam bekkelni, amíg jobb hajóim lesznek, de aztán beütött a globális járvány, és mindent le kellett állítanom, hogy a gyógymódra fókuszáljak. A népességem így is a töredékére esett, és onnan már csak vegzálás volt a végjátékig.
Alliance-t kötöttem egy erõs szomszéddal, de amikor a két legerõsebb ellenfél karöltve nekem esett, nem akart segíteni (nem is volt ilyen diplomáciai opció). Úgy emlékszem, az alapjátékban az alliance kötelezte a feleket a segítségre, de ez itt nem történt meg. Mindegy, egy kurta fellángolással pár bolygót még el tudtam foglalni tõlük, aztán kimerültek a készleteim és a sokkal fejlettebb hajóikkal bedaráltak.
Idõközben gépet is újítottam, de sajnos a DA lefagy rajta. Core2 E6300, Gigabyte 7900GS (ForceWare 93.71), 2 GB RAM, ... én naív azt hittem, hogy ezzel orrvérzésig fogok DA-zni (a régi gépem eléggé a határon mozgott neki, nagyon sokat swappelt), erre nem mûködik... Kb. 10-20 kört le lehet játszani, utána széthullik a képe és kompletten lelövi a monitort (a gép megy tovább, pl. hallom a háttérzenét is). Tapasztalt valaki ilyet? Vagy hasonló nVidia konfigon kinek milyen driverrel mûködik?