Egyre jobban tetszik az az indián mondás, mit most biztosan nem tudok pontosan idézni, miszerint ha már nem lesz hal a folyóban, vad az erdõkben, akkor fog rájönni a fehér ember, hogy a pénzt nem lehet megenni.
Amin érdekes elgondolkodni az a visszafordíthatatlanság. Nekünk még megadatik az a luxus, hogy elmondhatjuk, ez minket még nem érint, de az amit most nem teszünk meg, olyan kincs lesz, amiért 1000 év múlva mindent megadnának, ha lehetséges volna.
A klímaváltozás nagy csapdája a lassú változás. Ugyanúgy, ahogy öregedésünket, a föld pusztulását sem vesszük észre, csak akkor, amikor majd évszázadok után valaki visszanézi a megfakult kópiák valamelyikét.
Az éghajlatkutatók pedig hiába kiáltanak farkas után. Minél többet hangoztatják, annál szkeptikusabbak az emberek, mivel az ember élete túl rövid, hogy felfogja és fel akarja fogni a változást.
Én személy szerint a történelmi tények ismeretében abban bízok, hogy mire a Föld már meddõ, kihalt, vagy éppen fagyott bolygóvá válik, a technika biztosít számunkra alternatívát, mint ahogy a nagy történelmi felfedezéseknél, vagy az ipari forradalomnál tette. Ha nem, akkor mindaz, amit ma, vagy holnap teszünk, nem egyéb csak az emberiség történelem könyvének egyetlen befejezetlen oldala, amit utólag soha, senki nem fog elolvasni.