Habár én még fiatal vagyok, de soxor látom és tapasztalom azt, hogy egyes embereket telljesen hidegen hagy a lelki ismerert, átgázol a másikon, a többiek pedig jót röhögnek rajta. Egyrészt félelembõl, másrészt azért mert õk is viccesnek tartják egy autista vagy egy beilleszkedési gondokkal küzdõ személy folytonos lejáratását és nagyon dúrva megalázását. És ha valaki ez ellen szólni akar, akkor hip hop egyedül találhatja magát, mert mindenki ki akar maradni belõle. Persze valaki mindíg segít és megértõ. Azonban a társadalmunk nem õket tartja hõsöknek, jó embereknek, hanem azt aki megmeri tekerni órán a füves cigit, aki otthagya a régibarátokat a "jóarcokért", akinek a magyarszavak már 14 évesen elvesznek a szótárából, csakúgy mint a szüzesége.
Miért ciki azt mondani, hogy segítettem kapálni?
Miért ciki, ha valaki vallásos és miért vagány, ha sátánista?
Miért ciki kiállni egy olyan tanár melett, akit folyton megaláznak?
Miért ciki, ha egy kövérebb lány melett kiállunk?
Miért van az, hogy a kortársaim nagyrésze nem tiszteli azt ha valaki szenved és inkább kifikázzák az erölködését?
Miért kell annak a kultúrának amit mi most átveszünk, a középpontba állítania a társadalom saját fertõzéseit?
MIÉRT NEM TÖRÕDÜNK EGYMÁSSAL?
És hogy van ez a felnõtt világban? Csak az élhetigazán aki társadalmilag is elismert?