A paksi zöld-fehérek a szombatit megelõzõ hat mérkõzésükön csupán két gólt kaptak, és ez bizony bármelyik elsõ osztályú csapatnak dicséretére válna. Jó passzban volt tehát a Paks, ettõl függetlenül az elsõ percben máris védenivalója akadt Kovács Attilának, és nem sokon múlott, hogy a Vác megszerezze a vezetést (az más kérdés, hogy ezt követõen közel fél órára volt szükségük a vendégeknek, hogy újabb veszélyes szituációt teremtsenek a hazaiak kapuja elõtt). Az elsõ félidõben a hazaiak többet birtokolták, a mezõnyben ügyesebben járatták a labdát, ám õk sem tudtak igazán nagy gólhelyzetet kialakítani, és a félidõ elõtt tíz perccel éppen ideje volt, hogy a hazaiak B-közepébõl valaki beindítson egy légiriadó-jelzéshez hasonló hangot kiadó szerkezetet, hátha ettõl észbe kapnak a játékosok, és felpörög a játék. A várt hatás elmaradt, a labda továbbra is álmosan vándorolt a futballisták lábai között, a hazaiak mentségére csupán az szólt, hogy a vendégek szakvezetõje, Gergely Károly is alaposan megszervezte csapata védekezését: amint a váciak elvesztették a labdát, nyomban visszazártak saját térfelükre.
A két csapat tehát úgy játszotta le az elsõ negyvenöt percet, hogy a szurkolóknak különösebben nem kellett izgulniuk.
Hogy az addig látottakkal Lengyel Ferenc sem volt elégedett, azt jól mutatta, hogy a szünetben a hazaiak vezetõedzõje kettõt is cserélt. A játék színvonala nem, de a harci kedv mindenképpen emelkedett az elsõ félidõhöz képest, a futballisták egy-egy szerelés alkalmával akkorákat rúgtak egymásba, hogy a szurkolók felszisszenve kapkodták a fejüket. Az idõ elõrehaladtával aztán nemcsak a keménységüket fitogtatták a játékosok, a játék is elõtérbe került, a Paks ugyanis egyre erõteljesebben kezdett támadni. A hideg ellenére rövid nadrágban és rövid ujjú mezben védõ Köteles László nem gyõzte a léc alól kitornászni a labdát, és úgy tûnt, a Paks elõbb-utóbb csak begyötör egy gólt. Ekkor már némi meglepetésre akadt olyan támadás is, ahol a játékosok, mintha elõre megbeszélték volna, csupán sarokkal passzoltak egymáshoz, a gól azonban nem akart összejönni. A Vác a második félidõben elvétve tévedt át a hazaiak térfelére, a hazaiaktól pedig Montvai Tibor helyezett a Vác kapujába, de Szabó Zsolt játékvezetõ les címén érvénytelenítette a találatot. Az utolsó idei paksi mérkõzésen a hazai szurkolók tehát nem örülhettek másnak, mint az újabb pontnak, valamint a lefújást követõen osztogatott szaloncukornak.
Mestermérleg
Lengyel Ferenc, a Paks vezetõedzõje: - Ilyen a futball. Vannak olyan mérkõzések, amikor sokszor még az osztálynyi különbség sem jön ki a két csapat között.
Gergely Károly, a Dunakanyar-Vác vezetõedzõje: - Úgy nézett ki, hogy az a csapat, amelyik gólt tud lõni, megnyeri a mérkõzést. Kevés helyzet alakult ki a kapuk elõtt, és bár a végén rúgtunk egy kapufát, a döntetlen reális eredmény.
A játékvezetõ értékelése
Szabó Zsolt (7): a mezõnyben voltak tévedései, de összességében jól vezette a találkozót. Montvai Tibor gólját les címén érvénytelenítette, de jól döntött.
A paksi kapuban Kovács Attilát különösebben nem mozgatták meg a váci játékosok. A védelembõl az ezúttal is kõkeményen játszó Molnár Zoltánt, valamint a támadásokhoz fellépõ Kóczián Ferencet érdemes kiemelni. Az elsõ félidõben Kiss Tamás meglehetõsen agilisan futballozott, a többiek viszont igencsak átlagosat nyújtottak. A mérkõzés legjobbja egyértelmûen a váciak kapusa, Köteles László volt, aki nem egyszer óriási bravúrral mentette meg csapatát a góltól. A védelembõl Kovács Péter tûnt ki remek szereléseivel, a középpályán pedig Vén Gábor osztogatott jól. A támadósorban Kulcsár Tamás hamar megsérült, míg a helyére beálló Palásthy Norbert szabadrúgásból gyönyörûen lõtte a lécre a labdát.