Az élvonal egyik újonca örülhetett, a másik legfeljebb azért, mert végül infúziós kezelések után nem maradt el az idénynyitója.
Kezdjük akkor az elsõ forduló válogatottjával, amelynek kapuját Németh Gábor védi, aki amellett, hogy végig tartotta a lelkét csapatában, döntõ pillanatban büntetõt is védett. Négy gólerõs védõ kapott helyet elõtte, hiszen Sütõ László, Kuttor Attila, Zahorecz Krisztián és Tóth Péter amellett, hogy tökéletesen ellátták védõmunkájukat, a támadásokat is igen hatékonyan segítették.
Bár a Kecskemét kikapott, két középpályása, Csordás Csaba és Vladan Szavics egyaránt kiváló teljesítményt nyújtott. Csakúgy, mint a velük szemben álló paksi Böde Dániel, aki védekezésben, rombolásban átlagon felülit produkált. A támadójátékosok terén nem voltunk híján a jó teljesítményeknek. A csapatban egyértelmûen ott a helye a kaposvári Farkas Krisztiánnak, aki az NB II-bõl érkezett, és gólpasszt adott, valamint kiharcolt két 11-est. Elõtte pedig érvényesült a papírforma: a két duplázónak is ott a helye a forduló álom tizenegyében: a debreceni Rudolf Gergely és a paksi Tököli Attila két góljával három pontot szerzett csapatának.
Az 1. forduló ...:
válogatottja:
Németh G. (Vasas) – Sütõ (Siófok), Zahorecz (Kaposvár), Kuttor (Haladás), Tóth P. (Haladás) – Böde (Paks), Csordás (Kecskemét), Szavics (Kecskemét) – Farkas K. (Kaposvár), Rudolf (DVSC), Tököli (Paks)
nyertese: Kaposvár
Sokan aligha hittek a szemüknek, amikor 35 percnyi játék után 3-0-ra vezetett a Kaposvár az idénynyitón. Ez még akkor is szép teljesítmény lenne, ha egy kiesés ellen küzdõ csapat lett volna az ellenfél, ám a Rákóczival a bajnoki címvédõ nézett szembe. A Kaposvárt elõre leírta mindenki, hiszen ismét kulcsembereit vesztette, Prukner László azonban megint összekapta csapatát. A szezon hosszú még, bármi elõfordulhat, akár az is, hogy alaposan megérzi a távozók hiányát a Rákóczi, de ezzel a sikerrel azt biztosan elérte, hogy a következõ hetekben óvatos várakozásokkal mehetnek a csapatok Kaposvárra.
vesztese: Kecskemét
Fájó vereség, és ez minden értelemben igaz. Újoncként hazai pályán vereséggel rajtolni kicsit lélekromboló lehet, az elõtte lévõ órák pedig alighanem testileg is padlóra küldték a kecskemétieket. A KTE vezetõi, játékosai, szurkolói heteket készültek a város elsõ NB I-es meccsére, néhány szelet torta azonban keresztülhúzta mindezt.
játékosa: Tököli Attila
Ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta. Lõtt egy gólt a meccs elején majd a végén, és ezzel ebben az évben sokadszor három pontot szerzett csapatának. Teljesítményének értékét növeli, hogy a meccs elõtti napokban sérüléssel bajlódott, hasfalhúzódása miatt edzeni sem tudott rendesen, így csak a mérkõzés elõtt dõlt el, hogy játszhat. A tavalyi szezonban a meccsek egy jelentõs részét ilyen-olyan okok miatt kihagyta, de így is versenyben volt a gólkirályi címért. Ha semmi nem jön közbe, akkor idén is az elismerés egyik fõ várományosa.
gólja: Tóth Mihály
A rutinos támadó remekül mutatkozott be, hiszen elsõ meccsén 17 méterrõl remek mozdulattal védhetetlenül talált a REAC hálójába. Nem csak ragyogó találat volt, hanem igazán fontos is: egy pontot ért ez csapatának, de azért is rúgta nagyon jókor, mert a legjobbkor - rögtön a REAC vezetõ gólja után - egyenlített ki a Diósgyõr.
edzõje: Gellei Imre
A kategória gyõztese lehetett volna a Siófokon gyõzelemmel debütáló Détári Lajos, akinek csapata szervezett játékkal verte a Fehérvárt, vagy a már forduló nyertese címet kiérdemlõ Kaposvár edzõje, Prukner László, aki még mindig meg tud újulni csapatával, de egy konkrét edzõi húzása miatt Gellei Imre lett a befutó. A rutinos mester gyorsan felismerte, hogy le kell cserélnie Kriston Attilát, mert játékosát szinte biztosan ki fogják állítani. A Paks végigjátszotta a meccset 11 emberrel, és nyert…
meccse: Haladás-Gyõr
A nyugat-magyarországi rangadónak mindig nagy presztízse van, pláne igaz ez akkor, ha az elsõ fordulóban kerül rá sor, a vendéglátó pedig az élvonal újonca. A csapatok minden dicséretet megérdemelnek, hiszen hatalmas iramban futballoztak, végig lüktetett a játék, ráadásul az izgalmak sem maradtak el a 2-1-es hazai sikerrel végzõdõ meccsen.
botránya: Bajzát Péter és ifj. Kovács István dulakodása
Bajzát Péter, a Gyõri ETO futballistája csapata Haladás otthonában megvívott találkozója után elõbb szóváltásba, majd dulakodásba keveredett ifj. Kovács István gyõri törzs-szurkolóval, aki névvel is vállalta a Kisalföldben a tetteit. Szomorú, hogy már egy meccs után elfogyott a türelem a tavalyi év egyik legjobb gólvágójával, de az is, hogy Bajzát egybõl felült a bekiabálásoknak. A történet vége mégis happy end (lehet): a felek ugyanis várhatóan ünnepélyesen kibékülnek majd a Debrecen hazai találkozó elõtt.
visszatérõje: Kabát Péter
Igaz, nem korábbi klubjainak valamelyikéhez tért vissza, ám az élvonalban hosszú idõ után láthattuk újra. Ennek a jelek szerint kezdhetnek örülni Újpesten, hiszen a sokáig Ausztriában légióskodó támadó rögtön az elsõ meccsén egy jól eltalált lövéssel juttatta gyõzelemhez Szentes Lázár csapatát.
szurkolótábora: Szombathely
Cseppet sem meglepõ, hogy a legtöbben Szombathelyen voltak az elsõ fordulóban, hiszen az újonc Haladás elsõ meccsére 7000 nézõ látogatott ki. Nem bánták meg: remek, élvezetes találkozót láthattak a nézõk, és ami nekik a legfontosabb: hazai gyõzelmet. Az már csak mellékes adalék, hogy a Hali-drukkerek pár nappal korábban még az Arsenalt is megtekinthették élõben…
játékvezetõje: Iványi Zoltán
Maradjunk annyiban, hogy a bíróknál is elõfordulhat idény eleji forma. Alig volt meccs, amelyen ne kavartak volna indulatokat a játékvezetõ döntések, talán a Siófok-Fehérvár találkozón közremûködõ Iványi Zoltán nyújtotta a legelfogadhatóbb teljesítményt, hiszen különösebb hiba nélkül vezette le a találkozót.