Rengeteg tanulmány foglalkozott már a bûnelkövetés pszichológiájával és nem csak az elmélet, de a gyakorlati tapasztalatok is bizonyítják, hogy nem a büntetés súlyossága a visszatartó erõ.
A visszatartó erõ az ha minnél nagyobb a lebukás valószínûsége. Persze szükséges ez ahhoz, hogy a büntetés ne legyen bagatel, de a súlyos büntetés önmagában nem csökkenti az elkövetések számát. Viszont, ha majdnem biztosan lebukik az elkövetõ, akkor 100x is meggondolja hogy próbálkozzon-e.
Ez a szégyenlista egyértelmûen túllõ a célon, és még a "jó útra térni vágyó", a börtönbõl szabaduló elkövetõknek is drasztikusan csökkenti a beilleszkedési esélyeit. Letöltötte a büntetését, és a társadalom ezután is kilöki magából.
Ez egyértelmûen erõsíti a deviancia térnyerését, és a visszaesõ bûnözésnek ad egy lökést. "Ha már úgyis megbélyegeznek, akkor úgy is teszek..." felfogással. Tipikus reakció.
Az amerikai büntetõjog a "Law and order" irányzat térnyerése óta hibát hibára halmoz, és az eredmények nem igazolják a légtjogosultságát. Ezzel a szégyenlistával meg egyenesen bakot lõttek.