tök ismert mesemondó fazon, ezzel foglalkozik már évek (évtizedek?) óta. nagyon élvezetes, fõleg élõben :)
gyors google:
Berecz András nótafa, népmesegyûjtõ, folklórkutató, elõadómûvész és tréfamester is egyben. Ahogy õ nevezi magát: álomszövõ, amit éjszaka álmodik, nappal mesévé hímezi. Úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka.
A mesemondás örömét kunhegyesi édesanyjától kapta, aki nem merte leengedni gyermekét a pesti utcákra, ám meséivel, dalaival odabilincselte fiát a konyhaszékhez. Ezeket a meséket fonta tovább négy gyermekének esti mesévé, majd felnõtteknek ízesítve szétterítette a Kárpát medencében. Néhány rojtját áthozta nekünk az Óperenciás tengeren túlra. "Úgy pergett a nyelve, mint kecskebogyó a jégen." Ritka szép székely beszédével csiklandozta a közönséget. Szüntelenül gurgulázott ajkunkon a kacaj, ahogy torkán öblösen föltörtek a tiszta forrású, rég elfelejtett szavak: " Mögyök a högyön, lábujjhögyön,
hogy a kutya mög né ögyön."
Meséit dallal pihentette. Ritkán hallott rezgõs nótáinak "utolsó hangját úgy billegtette, mint Duna, hátán a lámpafényt. Akkor jó a hang, ha integet, mint a nyárfalevél." András torkában bizony integetettek, s felemeltek vele bennünket.
Meséi bölcs, tanító mesék, a kis ember csodálatos gyõzelmeirõl a világ nagyjai és hatalmasai felett.
Kedvenc hõseit: Ádányot, Luci Ferit, majd a fájin pofa bõrû bécsi labanc legényt és a bivalyerõs muszkát fél tenyerén hordozó II. Rákóczi Ferencet hozta el nekünk varázsszõnyegén. Meséi pedig szélesedtek, mint Luci Feri tenger fenekérõl felhozott pici földje az Úr markában. "Barátom, ha addig való életedben nevettél sokat" állítom, hogy ezen az estén nevetõ görcsöktõl olyan göcsörtös lett a magyarház, hogy még most is egyengetik.
Régi, elmés közmondásokkal bocsátott útra bennünket. Búcsúzóul egyet önöknek is átnyújtok: "Szél a marhát, ha feldönti, a kecskét az égen keresd!"