Ezt nagyon bírom, ha valakinek nem tetszik a kommersz szar fiftike, az máris rokker, a rock pedig egyenlõ a zsíros hajjal és az õrjöngéssel. Szûklátókörûség rullz.
Amúgy ezt már leírtam valahol, de nekem az a nagy bajom hogy ránk van erõltetve ez a stílus, mert ha bekapcsolod a rádiót, egész nap csak ezt a hígfos hiphopot meg rnb-t hallod, meg popot, oszt kész. Én sokféle zenét szeretek, rocktól az elektronikusig szinte bármit, sõt még rapbõl is van 1-2 elõadó akit meghallgatok, de ez a 50 cent féle, monoton, tökegyforma számok ez valami iszonyat. "A rap az elsõ stílusok között van a világban" - és mégis miféle ranglista alapján? Erre mondják azt, hogy a szar biztosan finom, tízmilliárd légy nem tévedhet. A mai marketing alapja az, hogy életstílust kell gyártani a termék mellé és azt eladni, ez a zenében sincs másként. A rap azért sikeres mert a mai fiatalság szépen bekajálja ezt a "gengszter vagyok, kemény vagyok, neszójjábe mer szétütlek, hö!" Életérzést, a lemezkiadók pedig jól kaszálnak ebbõl. Csak az a rRossz ebben, hogy azt hiszitek attól vagytok egyéniségek hogy fifty-t hallgattok, közben pedig épp a leggagyibb mûanyag maszlag "életérzést" sikerült bevennetek. Bennem nincs felsõbbrendûségi érzés amiért szeretem a my chemical romance-t, nem attól lesz valaki nagyfiú hogy milyen zenét hallgat, de egy stílusnál leragadni nagyon gáz dolog, értem ezalatt a hallgatót és a rádiós zenei szerkesztõt egyaránt. Különben fiftyvel úgy vagyok mint a buzikkal: nem zavar hogy azt csinálja amit, csak nekem ne kelljen látnom/hallanom :)