Elsõ percek: apró fejfájások, a kedvem a padlóra zuhant, agresszív lettem, nem egyszer vesztem össze a testvéremmel kb tíz perc alatt. Gyorsan bevettem egy Algoflexet, egy egyszerû fájdalomcsillapítót, ami persze egyáltalán nem használ semmit, de ha nagy szerencsém van, elmúlik a hatása alatt a fájdalom. A legelsõ jelek után két perccel erõ, kínzó fájdalom hasított a fejembe. Elkezdõdött. Ezután tehettem bármit is, már nem múlhatott el csak is magától. Ha a környezetemben valaki zenét hallgatott a fejem majd' szétrobbant. A tökéletes csöndet sehol nem tudtam volna megtalálni, ígyhát lefeküdtem a szobámban, ahol a testvérem gépelt a billentyûzeten. Ilyen hangosan még soha nem hallottam azokat a kattanásokat.
Negyed órával késõbb ömlött rólam a víz, erõs hányingerem volt és szédültem, a bal lábam néha-néha megrándult. A fejemet a párnámba nyomtam, illetve vertem, hogy valamiképp enyhítsem a kínjaimat. Sikertelenül. Aztán elaludtam. Két órával késõbb keltem föl, mindha mi sem történt volna.
A migrén rohamokban jelentkezik. Ehhez hasonló esetek általában 3-4 hetente fordulnak velem elõ, de van olyan, mikor egy héten többször is megismétlõdik az eset. Többször fordult elõ olyan eset, hogy reggel felkeltem és közöltem az édesanyámmal, hogy ma milyen sz*r napom lesz. Délután négykor teljesen izzadtan az ágyamban feküdtem, a szemembõl folytak a könnyek.