NEM a szabályozással van baj, hanem nagyobbrészt a bûnüldözés hatékonyságával, kisebb részben az ítélkezési gyakorlattal.
Lehet vagánykodni azzal, hogy ki mit csinálna azokkal, aki felgyújtotta a makói lányt, de csókolom: ahhoz elõbb el kell kapni õket és rájuk kellene bizonyítani, hogy tényleg õk voltak. Mert ugyebár ki milyen alapon jelölné ki az eset kapcsán azt vagy azokat, akiket felgyújtana, illetve egyesével vágná le az ujjait meg a lábát?
Megy a vagánykodás, hogy ki tud májerebb kínzási módszert, de a legalapvetõbb mozzanatot hagyjátok figyelmen kívül vagy épp siklotok át felette nagyvonalúan: amikor a bûncselekményt össze kellene kapcsolni az elkövetõvel. Ti azzal az evidensnek tûnõ állásponttal közelítitek meg a kérdést és az egész halálbüntetés-kérdéskört, hogy igen, megvan a tettes, aki egyértelmûen és kétséget kizáróan õ követte el az adott bûncselekményt, a legfõbb probléma már csak az, hogyan toroljuk meg a tettét. Pedig pont, hogy ezen evidens mozzanaton csúsznak el az ítéletek, amelybõl persze csak annyi szûrõdik le, hogy az a köcsög ügyvéd õt is jól kimosta.