A lencsés távcsövek aranykora a XIX. század végére tehetõ, a XX század elején a tükrös távcsövek átvették a vezetést, kezdve a 250cm-es Wilson hegyi teleszkóppal. A lencsés távcsövekkel több probléma is fellépett. Egyrészt a lencséknél - mivel legalább 2 részbõl ragasztották össze - minimum 4 nagyméretû üvegfelületet kellett nagyon pontosan megmunkálni, a tükröknél csak egyet. A fõtükörhöz alkalmazott segédtükrök átmérõje pedig csak töredéke a fõtükörnek így egyszerûbb az elkészítésük.
A nagy lencsék - mivel átnézeti elven mûködnek - saját súlyuk alatt meghajlottak, rontva a képminõséget. Ezzel szemben a tükrök - reflektív elven mûködve - a csõ alján, jól alátámasztva foglalnak helyet, ezért lehet nagy méretben is tartani az ideális (vagy ahhoz közeli) alakot.