"Egyszer errõl nekem valaki azt mondta, elég meggyõzõen, hogy az amerikaiak kiszámolták, hogy egy átlagos kikötõi daru egy Sherman méretû harckocsit tud minden nehézség nélkül krakni a hajóból."
Minden bizonnyal van valóságalapja. De azért a T-95-ös fejlesztésének '43-as nekiindulása vagy akár a Pershing engem nem arra enged következtetni, hogy ódzkodtak volna a méretektõl. :)
Másrészt direkt odaírtam zárójelben, hogy "fajsúlyban". Az M4 jó közepes harckocsi volt, de csak jó, és csak közepes!
" A harckocsik szerepe a gyalogság támogatása volt és nem az ellenséges harckocsikkal való harc." -> Na igen, a franciák ugyanitt bukták be a történetet...
" Ez igaz a szovjetekre is... (...) Amikor harckocsikkal próbálkoztak, az általában kataszrófális véget ért."
Ezt azért nem jelenteném így ki. Pláne annak tükrében, hogy a németek elsõ randevúi a T-34-esekkel szemben sem voltak kevésbé "katasztrofálisak". Mire a németek Kurszkig eljutottak, szép lassan azért ott volt a SU és az ISU-sorozat, aztán az IS-ek, na meg a Miki egereket sem kellett annyira félteni. A viszontválasz - ha késett is, azért nem maradt el. Az orosz egyébként sem arról volt híres, hogy spórol a harckocsijaival - bár arról sem, hogy páncéltörõ ágyúkból hiányt szenved, de ez inkább még a kis kaliberekre igaz hatványozottabban. Én erre megint csak azt tudom mondani, hogy meg lehet nézni, melyik térfélen vált a háború végére létfontosságú fegyverré az RpzB., a Panzerfaust, vagy akár a Buzogányvetõ. (itt megint nem arról van szó, hogy a Vörös Hadseregnek ne lett volna gyalogsági páncéltörõ fegyvere; pusztán arról, hogy a nagyobb szarban kétségkívül a német fél volt, és ebbõl eredendõen a szélsõségesebb megoldásokat is az kereste.)
Esetleges zöldségért vagy tárgyi tévedésért elnézést, késõ van már nekem.