Erre így önmagában nem lehet válaszolni, mert ha pusztán egyetlen példány képességeit nézzük akkor a Jagdpanher. Mozgékony és dönött és vastag páncélzattal bírt és volt egy fincsi 88 mm-es lövegge is.
Viszont egy fegyvert az is meghatároz, hogy mennyire bonyolut és nehézkes legyártani, tehát az, hogy mennyi jut a frontra. Így nézve azért elég nehéz megmondani, mert tudni kéne, hogy egyes páncélvadászokból mennyit gyártottak és mit lõttek ki vele.(na ezt lehetetlen megmondani) Még az is bonyolítja a helyzetet, hogy egyes típusokból sok más fejlesztett típus készült.
Pl.: Az háború eleji rövidcsövû StuG III-ast összevetni a késõbbi pl.: '44-es hosszúcsövû kötényezettel elég sportserûtlen, de a megfelelõ idõben levõ típusai elég jól jeleskedtek ebben a szerepkörben az aktuális ellenfeleik ellen. (leszámítva '41-'42-ben a rövidcsövû nem sokat ért a KV-1, KV-2 és T-34 ellen) A StuG III-ast példul nagyon könnyû volt elõállítani, Guderian ezért is preferálta nagyon a típust. Azért õ tudta, hogy nem csak a minõség, de a mennyiség is sokat számít.
"A háború istene nem az észt, hanem a jó nagy hadseregeket szereti." Bár tudnám, hogy ezt kitõl idéztem...
A szovjet páncélelhárító fegyverek sem voltak rosszak '43-tól kezdve. A SZU-100 volt az elsõ igazán jól sikerült darab, de az ISU-122 talán a Tiger II és Jagtiger-t leszámítva minden német páncélosra nézve halálos fenyegetést jelentett. Kategóriájában igen kiemelkedõ volt.