Pusztán talajra gyakorolt nyomás szempontjából is, egy példa mondjuk 43 nyaráról:
T-34/M43 (korai) - 0,75 kg/sqcm
M4A2 Sherman - 1,01 kg/sqcm
Panzer VIE - 0,97 kg/sqcm
(érdekes egyébként, hogy a Tigris lánctalpakon megoszló súlya egy hajszállal jobb volt, mint a Sherman harckocsié)
Ha a komplett meghajtástól, erõátviteltõl, satöbbitõl eltekintünk, és pusztán a lánctalpat és a görgõket nézzük, úgy szintén a T-34-re adnám a voksomat, az ambasa által is említett egyszerûsége végett. A Tigrist szállításkor hosszasan szerelgethették, szedhették le meg rakhatták föl a külsõ görgõsort; induláskor meg volt úgy, hogy lángszóróval kellett leolvasztani a futómûvet. Egyébként több probléma ezzel sem volt, a legtöbb lerohadást (mint általában) a sebváltónak köszönhetik, meg annak, hogy akadt olyan barom, aki a szabályzat figyelmeztetései ellenére zsinórban kétszer süllyesztette el a Tigrisét a lápban.
A sörmi futómûve meg a jó öreg osztott görgõsort alkalmazta, semmi komoly technikai hazardírozás, de nem is volt rá szükség - jól vitte a harminc mittudomén, hány tonnát.
Csakhát T-34 barátunk sem volt nehezebb igazán (talán pár tonnával asszem a ruszki volt a könnyebb (33 tonna?), de utánaolvasás nélkül inkább passzolnám. Lényeg, közelítõleg azonos), de mivel Szovjet-Oroszország infrastrukturális ellátottsága kissé alacsonyabb volt, mint amilyen hadszínterekre a Shermant amúgy felkészítették, evidens, hogy egy T-34-esnek ÍÍÍGY kellett kijönnie a trágyából, kérték az elvtársak - a Sherman meg nem kényszerült rá, hogy hatvan centis ganéban haladjon hatszáz kilométert.
(Na jó, a Lend Lease rákényszerítette, de az már legyen az oroszok problémája)