A probléma-megoldást minimális szintû játék fejleszti, leginkább a lehetõ legyegyszerûbbek.
Annak ellenére, hogy divatos azt mondani, egy RTS mennyire javítja a problémamegoldó képességet, teljes ökörség, mivel egy zárt rendszerû szabályozás alapján mûködõ, nem autentikus világ. Soha életedben nem leszel képes jobban managelni semmit attól, hogy királyul Red Alert-ezel.
A reakcióidõ javulására szimplán nincsen semmiféle bizonyíték, de még e nélkül is felemás a kép, fõleg azért, mert gyakran összekeverik a koncentrációs képesség és megfigyelõkészség javulásával, ami tényleg feljõdik bizonyos FPS-ek (leginkább a csapatjátékok, mint pl. a CSÉ) alatt.
Ellenben ez még mindig nem ok arra, hogy azt mondja valaki: nem létezik függõség.
A függõség egyáltalán nem annyira szubjektív dolog, mint ahogyan sokan gondolják. És attól, hogy "játszani tök jó", még válthat ki függõséget. Ilyenkor nem a dohányzásra, vagy a drogokra kell gondolni, ami a pszichikai függõség mellett erõs élettani kötöttséget is okoz. Remek példa a "melómánia", ez is pont olyan. Kényszeres pszichikai függõség. És igen, amikor mindenre szarsz, és csak internetes ismerõseid vannak, akkor az nem azt jelenti, hogy te vagy a király, mert nem költesz kocsmára, hanem azt, hogy igen, te függõ vagy, mindenedet alárendeled a függõséged tárgyának, és erre vonatkozik az is, hogy elveszíted a reális világlátásodat. Igen, elveszíted, hiszen ragaszkodsz ahhoz, hogy az egyetlen és legjobb dolog az, amit te csinálsz, neked ennél sehogyan sem lehet jobb. A realitásérzék elvesztése nem azt jelenti, hogy orkoknak meg elfeknek nézed az embereket, hanem azt, hogy nem tudod elképzelni az életedet máshogyan.