A Magyar Tudományos Akadémia tisztelt képviselõihez, a környezetvédelem minden szintû mûvelõjéhez.
Tisztelettel szólítom a MTA tudósait, vessék latba tekintélyüket újabb környezetrombolás megakadályozása érdekében!
Hasonló tisztelettel szólítom fel a környezetvédõket is ugyanerre!
Számítok továbbá minden jóérzésû ember támogatására!
Tudom, hogy azok, akik bekalkulálják, hogy mennyit tömhetnek egymás és saját zsebükbe közpénzekbõl egy erõmû építésénél és annak üzemeltetése közben, ellenezni fogják az alább olvasható javaslatomat. Semmi szükség arra, hogy atomkatasztrófa veszélye álljon fenn - lásd Csernobil vagy Japán -mert ennek a miniatûrre zsugorodott kis országnak a lakosságát eltörölhetné. Nincs szükség tüzelésbõl eredõ szénmonoxiddal szennyezni életterünket. Nincs szükség továbbá duzzasztógátakkal káros szintig tartósan megemelni a talajvízszintjét.
Ez utóbbi, valamint az árvízveszély indított el bennem valamit, mely arra inspirált, hogy megírjam levelemet. Lehetséges hazánk áramellátása csaknem „ingyenárammal”. Elhárítható az árvízveszély is, vagy legalábbis minimálisra csökkenthetõ. Mindezeket megoldhatjuk töredékébõl annak a tetemes összegnek, melyet évente rájuk költünk. A médiában elhangzott, hogy Szentgotthárdnál vízerõmû épül a Rábán EU-s támogatással. A tervek már el is készültek. Kérem, hogy ne építsenek duzzasztógátat! Ne költsenek óriási összegeket környezetrombolásra!
Az interneten elérhetõ adatok szerint a Rába Alsószölnöknél éri el a magyar határt tengerszint fölötti 288m magasságban és Gyõrnél ömlik a Mosoni-Dunába. A Duna tengerszint fölötti átlagmagassága Gyõr és Vének között 118m. Ha ezen adatok helytállóak, akkor a kettõ közötti szintkülönbség megközelítõleg 170m. Ez irdatlan energiát rejt magában. Kinyerésének sok változata lehetséges. Én az alábbiakban kettõt említek meg. Nevetségesen egyszerû és olcsó megoldást ajánlok. Elõrebocsátom, hogy ezen levelemet nem egy kiviteli terv mûszaki leírásának igényességével írom, gondolatébresztõnek szánom.
Alsószölnöknél nemes egyszerûséggel a Rábába „dobunk” egy úgynevezett fekete csövet (lehet más anyagból is), azt a mederfenéken végigvezetjük egészen Gyõr alattig a Dunába, ott kivezetjük a csõ végét akár egy dombtetõre, akár egy dombtetõn lévõ „tárolóedénybe”, akár víztoronyba, vagy mindegyikbe, esetleg többe is, így a közlekedõedények elve alapján folyamatosan 170m magasan lesz a víz mindezekben. Megjegyezném, hogy Bõs duzzasztott vízoszlopmagassága nem éri el a 10 métert sem.
Ebbõl a magasságból lefelé meghajtathatunk generátorokat mielõtt visszavezetjük a mederbe, ahonnan ismét zárt csõben a mederfenéken továbbvihetjük szükséges szintkülönbségig, hogy újra kivehessük belõle az energiát és ezt újabb szakaszokban folytathatjuk az országhatárig.
Az „a” változathoz képest az a különbség, hogy nem vezetjük fel magaslatra a csövet, hanem kiemeljük az alsó végét vízszint fölé, biztosítva, hogy mindig ott legyen. Így szinte mindent szétrombolni képes erõvel fog kizuhogni a víz, 170m-es szintkülönbség következtében. Nyilvánvaló, hogy a kimenetnél jelentkezõ irdatlan energiához hasonló erõ lép fel a bemenetnél is a roppant szívóhatás eredményeképpen. Mivel azonban a csõ teljes hosszában is hatalmas erõvel rohan végig a víz, nem csak a kimenetnél jelentkezik ez az irdatlan energia, hanem a bemenetnél is hasonló erõ lép fel a roppant szívóhatás következtében. Nem csak a csõ két végénél helyezhetünk el áramfejlesztõket.
Teljes hosszában vízhatlan generátorokat telepíthetünk annak belsejébe igény szerinti mennyiségben. A generátorlapátok között mindenképpen át fog zúdulni a víz. Ha pedig átzúdul, akkor könyörtelenül forog, méghozzá folyamatosan és irdatlan erõvel. Ez egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag korlátlan mennyiségben, szakadatlanul termelhetjük az áramot. Mindezeket többé-kevésbé bármelyik folyónkon megvalósíthatjuk.
2. Környezetvédelem
Azzal, hogy nem építünk és nem újítunk fel atomerõmûveket, nem emelünk duzzasztógátakat, tulajdonképpen már sokat tettünk környezetünk rombolásának megakadályozása érdekében. A generátorokat tartalmazó csövek – hiszen kettõt kellene lefektetnünk ahhoz, hogy az egyiket zárva tarthassuk például a bemeneti szûrõk tisztítása, karbantartás és egyéb okokból, amíg a másik termeli az áramot – mellé további csöveket fektetnénk szükség szerinti mennyiségben és átmérõvel, melyek méretének meghatározása mindössze rutin számítás kérdése. Ezen csövek normál esetben a kiömlésnél elzárva volnának, hiszen tartós aszály esetén túlzott vízszintcsökkenéssel járna. Azonban közvetlenül az árhullám érkezése elõtt megnyitnánk õket, hogy helyet biztosítsunk az érkezõ víztömegnek, illetve elvezessük azt alacsonyabb szintre. Ugyanezzel a módszerrel megint alacsonyabb szintre továbbíthatjuk akár több szakaszban is egészen az országhatárig.
Onnan déli szomszédaink továbbvezethetik ugyancsak az általam javasolt módszerrel akár a tengerig is. Ezzel az árvízveszélyt elháríthatjuk, vagy legalábbis minimálisra csökkenthetjük. Ugyanakkor a mellékfolyók beömlésénél újabb csöveket indíthatnánk az onnan érkezõ árhullámok levezetésére.
Éppen most hangzott el a rádióban, hogy egyik szomszéd országban tárolóban felfogták valamelyik folyó vizét, így a mezõgazdasági öntözés lehetõségét hazánkban minimálisra csökkentették. Jó lenne, ha meg tudnánk egyezni a összes szomszédunkkal, hiszen Õk is kivehetnének a csõgenerátorokkal fejlesztett energiából. Már náluk a hegyekbõl indíthatnánk a csövek felsõ végét. A még nagyobb szintkülönbség következtében többletenergia keletkezne. Így megoldhatnánk a Kárpát-medence népének áramellátását.
Nem lepõdnék meg azon sem, ha hazánkban elvetnék javaslatomat. Ebben az esetben azzal kell számolnunk, hogy szomszédaink megvalósítják, ami azzal járhat, hogy ránk zúdítanak irdatlan mennyiségû víztömegeket. Éppen ezért fontos volna összehangolni az energiaellátást, az árvízvédelmet és a vízszabályozást, mintha egyetlen nagy ország lennénk.
Visszatérek még az aszály problémához. Pillanatnyilag annyi vízzel tudunk gazdálkodni, amennyi beérkezik hazánkba a szomszédainktól. Mivel tetemes mennyiségû víz párolog el a folyók medrébõl, tárolókból, és szivárog el onnan a kiszáradt szomjas talajba, megint csak megoldásnak mutatkozik a zárt csõben történõ vízáramoltatás. Arról nem is beszélve, hogy zárt csõben a párolgás és elszivárgás gyakorlatilag nulla. Ugyanazokkal a csövekkel háríthatnánk el az árvízveszélyt, mint amelyekkel megoldhatnánk az aszály problémát.
Tehát javaslatom kézenfekvõ. Ahogyan már fentebb említettem, az árvízlevezetõ csövek alsó, kiömlési végét elzárnánk, amint az árhullám levonul.
Ily módon biztosítanánk, hogy tartós aszály és a legalacsonyabb vízállás mellett is folyamatosan nyomás alatt lennének a mindig telt csövek. Már csak igény szerinti pontokon vízkivezetési lehetõségeket kell létesítenünk, vagyis csapokat felszerelni. Nem kell sem szivattyú, sem pedig egyéb energia a mûködtetéséhez. Mindössze az aktuális idõpontban, a megfelelõ csapokat kell megnyitni.
Remélem kicsi hazánk népe életminõségének jobbításához sikerült hozzájárulnom valamelyest!
Tiszteletem és köszönetem mindazoknak, akik megtiszteltek azzal, hogy elolvasták levelemet!