Újabb mérföldkõhöz érkezett a zsidó kárpótlások sorozata: most már a holokauszt túlélõk gyerekei is kártérítést követelnek a német államtól a szüleiktõl hallott rémmesék okozta lelki fájdalmakért.
A magukat "második generációs holokauszt túlélõknek" nevezõ felperesek a Tel Aviv-i bíróságon beadott keresetlevelükben azt állítják, hogy az úgynevezett holokauszt puszta ténye és a szülõknek a haláltáborokban átélt fizikai gyötrelmeit követõ lelki sérülések náluk is megtalálhatóak, mert a lelki fájdalmak generációról generációra szállnak, így a holokauszt a pszichikai sérülésekbõl eredõ maradandó fizikai egészségkárosodást okozott a késõbb született utódoknak is.
Szüleikhez hasonlóan a "második generációs holokauszt túlélõknek" is irracionális félelmük van az éhezéstõl, nem tudnak munkát vállalni vagy rendszeresen dolgozni, mert a koncentrációs táborokra gondolva a mindennapi munkájukat lehetetlenné tevõ depressziós állapotba kerülnek, az autóbuszokon nem mernek utazni, mert halálfélelmük van, hogy a buszsofõr a haláltáborba viszi õket, és a kutyáktól is félnek, mert minden kutya a szüleik elbeszéléseiben szereplõ náci õrök farkaskutyáira emlékezteti õket.
Gideon Fisher izraeli ügyvéd ezért most azt követeli a német kormánytól, hogy Berlin fizesse meg a két hetente pszihológushoz járó zsidó ügyfeleinek az anyagi kiadásait a holokauszt dráma lelki feldolgozásából fakadó egyéb fizikai egészségkárosodás gyógyításával járó többi kórházi és orvosi költségekkel együtt - vagy utaljon át az ügyfelei részére 30 millió dollárt. Fisher ügyvéd véleménye szerint az egész világon 20 ezer körülire tehetõ a szülõktõl örökölt holokauszt betegségben szenvedõk száma.
Fisher még a per elõtt létre hozta a Fisher Fund nevû alapítványát. Utána az ügyvéd a saját alapítványának nevében kereste fel a 62 évvel a háború után Izraelben még mindig életben lévõ 400 ezer holokauszt túlélõ gyerekét, és a szülõk jelenlétében személyesen beszélte rá õket az újabb kártérítési perre.
Baruch Mazor, Fisher barátja, üzlettársa és az alapítvány másik vezetõje újságíróknak elmondta, hogy korábban tárgyalásokat kezdeményeztek a Tel Aviv-i német nagykövetséggel, de az Angela Merkel vezette német kormány nem volt hajlandó peren kívüli megegyezésre és kategorikusan elzárkózott az együttmûködéstõl is.
A II. világháború után az agyonbombázott, romokban heverõ, nincstelen menekültekkel teletömött, megerõszakolt, kettészakított és katonailag megszállt Németország nyugati felének kormánya már az 1950-es évek legelején elkezdte a fiatal Izrael állam és a holokauszt túlélõk részére a háborús kártérítési összegek folyósítását.
Az azóta eltelt több, mint 50 év alatt az NSZK és az újra egyesült Németország egymást váltó kormányai bizonyíthatóan 60 milliárd dollárt - független nemzetközi pénzügyi szakértõk becslései szerint ennek közel a dupláját, kb. 100-110 milliárd dollárt - fizetett ki Izraelnek és a zsidó érdekvédõ szervezeteknek a zsidók kárára 1933 és 1945 között elkövetett bûnök és a tõlük elkobzott személyi javak kárpótlásának jogcímén.
Ez az óriási összeget egyedül Németország fizette ki (más államok, mint pl. Ausztria vagy Svájc külön fizettek), és ebben még nincsen benne az a 10 milliárd német márka (akkori értéken 5 milliárd 200 millió dollár) értékû kártérítés, amit a Schröder-kormány egy 1999 decemberében aláírt német-izraeli egyezmény keretében utalt át Izraelbe. Az akkori tárgyalásokon Izrael azt állította, hogy a német koncentrációs táborokat és a németországi holokausztot túlélõ zsidó foglyok és kényszermunkások közül 2 millió 300 ezer ember még mindig életben van, így 2000 tavaszától kezdõdõen ennyi "volt náci rabszolga" után kapott Izrael újabb anyagi kárpótlást.