No, akkor most feldobok nektek egy látszólag banális problémát, amelyhez mégcsak robot sem kell:
A könyveim kapcsán merült fel egyébként.
Az ideális ugye az lenne, ha az ember a könyveit szakterület, és azon belül szerzõ szerint sorbarendezné. Igenám, de az egyes szakterületeken belül a könyvek eltérõ méretûek, van közöttük kis zsebkönyv és nagy atlasz, ezért ezeket egymás mellé helyezni nem lesz jó a helykihasználás, sem az esztétikai hatás. Sok-sok kísérletezés után általában minden könyvtulajdonos eljut oda, hogy a könyveket a könyvespolcokon a méretük alapján fogja elrendezni. Így viszont, ha valamit keres az ember, az kész katasztrófa. Kézenfekvõ lenne, hogy adatbázist készítünk, de mondjuk ez a helykeresésben nem fog segíteni, ezért ki kell egészíteni hardver elemekkel.
Olyan kis csipekre gondoltam, amilyeneket a könyvesüzletekben ragasztanak a hátsó borítóra belül, hogy eltulajdonítási kísérlet esetén az elektronikus kapu jelezzen. ez ugye az elektronikus áruvédelmi rendszer.
Nekem nem épp ilyenre lenne szükségem. Olyan csipek kellenének, amelyek maguk képesek sípolni, bár jobb híján az a megoldás is megfelelne, hogy TV-távirányító méretû detektor érzékelné a keresett csipet és lokátorokhoz hasonlóan annál jobban sípolna, minél közelebb van a keresett könyvhöz. Ez a módszer egyéb tárgyak esetében is alkalmazható lenne, így könnyen meg lehetne találni az ágy alá beesett kulcscsomót is stb. Buszon nem veszne el a cucc.
A kínaiak csináltak valami hasonlót, de nem az igazi. Ott csak egy pár van: egy érzékelõ és egy jelzõ, és ha eltávolodnak egymástól túlzottan, akkor az érzékelõ jelez.