Nagyon szép elmélet, csak a valósággal nincs túlságosan összhangban... szerintem. Alaptétel: az ember önzõ és nem távlatokban gondolkodik. A versenyben pedig a gyõzelem a fontos, akár az ellenfél megsemmisítése/csõdbe vitele árán is, mert "ha én nem, akkor õ". Nem jó,ha legyõzöm az ellenfelet? Dehogynem! Ha nem az ellenfelek diktálnak, hanem én, ha már beágyaztam magam a fogyasztási folyamatba, úgy hogy a lecserélésem nagyobb költséggel jár, mint a gyengülõ minõségû termékeim okozta többletkiadás, akkor nyeregben vagyok. Aki ilyen gazdasági pozícióba eljut, az már komoly befolyással bír az államra: lehet lobbizni azzal, hogy "a cég számára kedvezõtlen döntés munkahelyek ezreit veszélyezteti, felborítja a ráépülõ gazdasági rendszert és tovagyûrûzõ negatív hatásokat gerjeszt, stb.". Az állam feladata lenne persze, hogy ezt megakadályozza, monopólium ellenes törvényekkel, korrupció ellenes harccal. Nos, ilyen cég-méretek mellett, tekintettel a földgolyónk véges kapacitására, a piacnövelés - ami a véges piac méret miatt csakis más rovására történhet - kényszer szülte eszközeként (a lobbizás mellett) megjelenik a korrupció, politikusok, köztisztviselõk, akár bírók megvesztegetése. Elvileg az újságírás, a "nyilvánosság" hivatott lenne ezeknek a visszásságoknak a feltárására, de ezekben is mûködik az "én nem teregetem a szennyesed, te sem teregeted az enyémet, tudjuk mindannyian, hogyan forog a kerék, de ha én bukok, magammal viszlek téged is" mentalitás, ráadásul ezek is igen jelentõs gazdasági csoportok kezében vannak, tehát nem érdekeltek a lobbizó/korrupción nyugvó rendszer felszámolásában.
Beszélünk arról, hogy az embereknek tájékozott döntéseket kellene hozniuk ahhoz, hogy a demokrácia mûködjön. De hol lehet tájékozott döntést hozni, ha az állam mûködésérõl szóló információkat maga az állam biztosítja, és azok hitelességét nem áll módjában az egyszerû mezei embernek ellenõrizni.
Ráadásul a tömegmédia a "nagyobb 'érthetõség', nagyobb bevétel" elv alapján nem a magasan iskolázott rétegeket igyekszik kiszolgálni és nem törekszik arra, hogy mondjuk a napi 8-10 órát MacDönciben, íróasztal vagy gyártósor mellett lehúzott emberek mûveltségét, széles látókörét növelje. A teljesítmény-orientált társadalom sajnos szakbarbárokat nevel ki - ugye, biztosan emlékszik mindenki az USA oktatási rendszerének bemutatására, ahol a kiemelkedõen tehetséges fiatalokat finoman eltanácsolják a társadalomtudományok "nem produktív" ágazatától, és inkább az ipari-mûszaki területek felé terelik. S mivel a "jól megfizetnek, sikeres vagyok, a társadalom számomra mûködik" mentalitás ilyenkor rendszerint eluralkodik, nem is igen kérdõjelezik meg, hogy talán esetleg mégsem olyan jó ez hosszú távon az egész ország vagy a bolygó számára.
Errõl persze regényeket lehetne írni, de szerintem ma a társadalmi létnek abban a szakaszában vagyunk, amelyben az uralkodó gazdasági elit felfedezte, hogy a szólásszabadság és a "szabad" választás rendszere nem feltétlenül veszélyezteti a hatalmát, sõt igen alkalmas a felelõsség elkendõzésére (lásd az információkhoz való hozzáférés problémáját).