Hát, nemtom, talán azért még van valami halovány reménysugár...
Mást mondok: a sokat szidott középkorban azért az érdekes, hogy a papok vitték a prímet a politikában. Ne menjünk messzire: az esztergomi érsek volt ugye a hercegprímás, a király után az elsõ fõnemes!!!
De beszélhetnék Richelieurõl, Mazarinrõl, Beckett Tamásról, Fráter Györgyrõl (Erdély), ...Raszputyinról (õ a kakukk:-).
Egyiptomig nem is megyek vissza, mert most jókedvem van.
A fõpapoknak - mert nem a falusi plébánosokról beszélek én itten - elõnyükre szól, hogy nem a saját hasznukat nézték, úgy általában, mert nem lévén utódaik, nem állt maguk felé a kezük - hiába mondja a közmondás ezt a szentekre.
Amikor aztán VIII. Henrik a fõpapi méltóságot semmibe kezdet venni, és ezt folytatták a franciák az 1789. utáni eseményekben, az végképp betette az ajtót egyház és állam viszonyának.
Bár, ha Iránt nézem, ott mai is az Õrök Tanácsa dirigál, de Izraelben is is nagy tekintélyük van a rabbiknak (kóhenek és leviták).
Száz szónak is egy a vége: az lenne a jó világ, ha a politikusok önkéntesként dolgoznának. Sõt, õk fizetnének. (Nevetni fogtok, de régen az állami méltóságokat meg kellett venni. A tárnokmesternek a magyar királyságban komoly foglalót, kauciót kellett letennie, igaz, aztán bevasalták kamatostól.)