Ezek az elméletek, azért már nem annyira megbízhatatlanok. Egyre jobban kezd a tudomány rájönni arra, hogy hol, és milye típusú életformák alakulhatnak ki. Elsõ körben meg kell vizsgálniuk, hogy milyen, olyan atom van, amire élet alapulhat. Ez attól függ, hogy van-e olyan atom, aminek a segítségével egy bizonyos, elõre nem meghatározott fizikai körülmények (hõm, nyomás...) nagy változatosságú mulakulaegyüttes jön létre. A szén ilyen, a szilicium a legújabb számítógépes vizsgálatok szerint nem hoz létre ilyen molekulasokféleséget, tehát alkalmatlan élet létrehozására. A szén alapú vegyületek, pedig tudjuk, hogy csak bekorlátozott fizikai körülmények között maradnak stabilak, alkothatnak életet. Tehát gyakorlatilag biztos, hogy csak ilyen szén alapú, nagyjából hasonló körülmények közötti élet létezhet. Az más kérdés, hogy a Földön is vannak extrém határai, különbözõ fagyálló anyagok, stb-k miatt. Tehát a szemlélet annyiban változott meg, hogy már foglalkozni kell az extrémebb területekkel is, de ez azért messze van attól, hogy egészen másfajta életformákat keresnénk.
Egyébként, ha kiürül a sejtbõl, egy számára fontos sejtalkotó, az is halálhoz vezet. Egy Földi sejtbõl is eltõnhet a kálium, mert az is kioldható, de akkor el is pusztul az a sejt. Egyszerûen arról van szó, hogyha egy olyan életformát, aminek extrémen jó a vízmegkötõ, tároló.. képessége (mert annyira kevés vízbõl kell gazdálkodnia, hogy kizárólag a párából jut hozzá) leöntik vízzel, akkor az nagyon súlyos roncsolódás mellett tönkremegy. Nem kell messzire menni, locsold meg jól a kaktuszt, és elpusztul. Mondjuk mivel enm egysejtû, és nem robban szét, ezért utána a szétrohadt kaktuszton is fog látszódni, hogy élõ szervezet volt. Az elmélet szerint ezeknek az egysejtõeknek akkora roncsolást okoz a víz nagy dózisa, hogy utána már fel sem lehet õket ismerni sejtekként, csak az õket alkotó vegyületeket lehet kimutatni, de az még nem bizonyíték az élet mellett, azt eddig is tudta mindenki, hogy ilyen vegyületek voltak a Marson.