Én inkább úgy fogalmaznám meg, onnan indulnék ki, hogy a zsidó kultúra negatív értékekre alapuló kultúra. Ahol más nép történelme sikerrõl, hódításról, nagyságról szól ott a zsidó kultúra kitaszítatásról menekülésrõl stb. A zsidó ember ezért bizonytalan a világban betöltött helyét illetõen, nyugahatatlan, elégedetlen, cselekvõ úgy érzi mindíg valamit le kell tennie az asztalra.
Ezek az emberek a saját népükhöz is ambivalenciával viszonyulnak, olyannyira hogy ez az ambivalencia egyfajta identitássá vált.
De mivel nem lehet csak negatív módon megélni a világot, ezért ezt egy küldetéstudattal kompenzálják. Így kialakul valami egyensúly ami mûködéképes, csak sajnos azt is megakadályozza, hogy a zsidók mint közösség elõrelépjenek, olyan néppé váljabak mint bármelyik más, hazával, büszkeséggel és elégedettséggel.
Amúgy ez egy kicsit hasonlít a magyarságtudatunkhoz is, és nem biztos hogy nem azért mert nálunk rengeteg a zsidó származású ember. Mellesleg pont ez az évszázados kitasszítatás közepedte is megõrzött szervezettségük teszi õket alkalmassá, hogy minden alulról jövõ kezdeményezés mellé tudjanak állni, hiszen nekik megvan a mintájuk egy ellenséges viszonyok közötti túlélést biztosítosító szervezetre.
Csapda ez, amibõl csak úgy tudnának kilépni, ha azt az idendentittást, a zsidóságukat magát próbálnák lecserélni.
A palesztín identitás szintén hasonló módon formálódott az utóbbi pár évtizedben. És ez marhára nem tesz jót annak hogy pontot tegyenek a konfliktus végére.