Hallgatva Radics Ilonát nemekem is volt egy olyan benyomásom, hogy sok gazembernek kell lenni a világon azért, hogy egy-két ilyen álmodozó is lehessen, de gondolj bele: muszáj egymás hegyén-hátán, összezsúfolva tartani szegény baromfiakat? Szerintem nem. Olyan ez, mint a komcsi rendszer: építettek egy csomó panellakást, amelyben alig fér el egy csonkacsalád, és ha elfingod magad a WC-ben, akkor megtelik szaggal a lakás. Ja, hogy ez üzlet az illatosító-gyártóknak? Tudod, erre mondja a magyar népi bölcsesség: "Kevesebb több lenne."
Ami Kínát illeti: nem kell õket félteni. Ilyen téren roppant rugalmasak, ám. Mi is az lennénk, csak nálunk kiépült egy bazinagy államapparátus, - nevezzük nevén a torszülöttet: - egy kizsákmányoló establishment (elit). Ez, fõleg az adóprés segítségével, de hátát az erõszakszervezeteknek támasztva, kifacsarná belõled az utolsó szuszt is.
Valahogy, olyan ez, mint a mohácsi vész elõtt.
Akkor, mint tudjuk, a királyi állam és az egyház nyúzta a parasztot. Õk fellázadtak (Dózsa György vezette parasztfelkelés), de az urak leverték õket, vérbefojtották az elégedetlenséget. Ez volt 1514-ben. A fõ megtorló Szapolyai János volt, szepesi gróf, épp erdélyi vajda, aki késõbb lekéste a mohácsi csatát (szerintem szándékosan), és a királyi korona után áhítozott. 12 év múlva, amikor jött a farkas a törökök képében a parasztok ellen annyira vitéz nemesség nem akart hadbavonulni, a jobbágyság - mert õket is hadba szólította a szerencsétlen, de jobb sorsra érdemes Lajos király - meg egyértelmûen fittyet hányt az urak honvédõ harcára. Késõbb aztán, amikor az õ torkukon is ott volt a kés, már muszáj volt harcolni, szekértábort szervezni (Marótnál), de már el volt játszva a szerencse.
A társadalmi kohézió csodákra képes. <<== Ezt akartam mondani ezzel a moralizáló dumámmal.