Én azt látom, hogy a fizika viszonya a szimmetriákhoz elég ambivalens. Egyrészt szuperszimmetrikus modellek felállítására törekszik, másrészt nyilvánvaló, hogy a jelenségek egy szuperszimmetrikus modell szimmetria sértéseiként értelmezhetõk, ami elõre vetíti, hogy talán nem is alkotható meg ilyen szuperszimmetrikus elmélet.
Szal valahol félúton vagyunk a végsõ elmélet magalkotásában, és nem eldönthetõ, hogy a végsõ szimmetria az elsõdleges, vagy inkább valahogy másképp kéne az egész univerzumot értelmezni.
Pl az energia, mint a rendszerek idõbeni szimmetrikusságának használata, makroméretekben nagyon hasznos tud lenni - pl ha egy hõerõgépet akarunk készíteni. De vajon nem-e olyan analógia, metefóra ez, amit -mint minden analógiát- egy határon túl nem célszerû eröltetni, mert nem vezet reális világképhez.
Erre persze lehet mondani, hogy de hát az energiamegmaradás megsértését még senki nem tudta igazolni.
De vajon Pl. a részecske gyorsítók teljes betáplált, illetve a szétrepülõ részecskék, hõ, rezonancia, szinkrotron sugárzás, meg egyéb formákban kijövõ energiáját kiszámolta/összehasonlította valaki egzakt módon?