Ezt az ugrálást sosem szerettem a játékokban, annyira valósághûtlen. A fenti kép is az, amelyiken a fickó felugrik, majd hosszú kardjával vágja az ellent. Hátha majd ezt lemezvértben teszi majd, 5-ször ilyen nehéz fegyverrel! Egyszer játszottam a Call of Duty játékkal neten (de minek?), a hyper játékosok ott pattogtak körülöttem, hát eléggé vicces volt.
Én máshogy oldanám meg a nagyobb lényekkel való harcot:
1: Lehetõvé kellene tenni a fegyverrel való támadás irányítását, ha a játékos ezt szükségesnek látja. Például közel mész (emiatt sebezhetõvé válsz, de ez lenne a hátránya ennek a támadási formának), és karddal felfelé szúrsz, majdnem derékszögben, esetleg, ha elég hosszú a kard, akár állon is lehetne szúrni.
2: Rákényszeríteni a játékost arra, hogy ha ilyen nagy lények ellen hatékonyan akar harcba szállni, akkor használjon valamilyen szálfegyvert. Ezzel már el lehet érni a fejét, illetve a felsõ testét. Továbbá ezekkel távol is tudja tartani magától az ilyen bestiákat.
Más:
Lentebb sok hasonló játékot felsoroltatok, de egyrõl még nem esett szó, amely szerintem
elég jól sikerült: Dungeon Lords. Ha a történet nem is érdemel szót, a harc maga viszont eszméletlen jóra sikerült, remek a hangulata. És nem utolsó sorban azért is emelném ki, mert az egész egyszemélyes kampányt kooperatív módban is le lehet játszani, akár 8 személlyel is (ilyen nagy számú játékos esetén már könnyûnek tûnhet a továbbhaladás, de erre is gondoltak, mert meg lehet növelni a lénycsapatok létszámát a beállításoknál). Ezt nagyon kevés játék mondhatja el magáról. Öcsémmel LAN-on játszunk vele, hihetetlenül megdobja a játszhatóságot a többszemélyes játék.
Szinte az összes ilyen játékban alapelem a goblin, de szerintem ebben lett a legjobban lemodellezve. (No meg az Arx Fatalis-ban, de ott inkább vicces, ott ezen van a hangsúly.) Vagy a csontvázak, a mozgásuk egészen egyedi. Ja és szeretek zombikkal is harcolni, mert itt nem rakták az élõholtak legalsó, legkönnyebb szintjére; itt ezért használja az agyát (még ha közben bomlik is): lassú, de mozdulatait céltudatosan vezérli, remekül tud vívni.
Végül még annyit mondanék errõl a játéktól, hogy a kiegyensúlyozottságot sikerült
nagyjából eltalálni, ezt megint kevés játékra illik. Mit értek ez alatt? Azt, hogy általában
a játék elején még kihívás egy nyavalyás goblin legyõzése, de amint nagyobb szintet ér el a játékos, már semmilyen veszélyt nem jelent rá. Itt viszont legalább érvényesül a "sok lúd, disznót gyõz" mondás. Lehetsz akár 8-10. szintû is, ha körülvesz 20 kicsi goblin, könnyen a másvilágra küldenek. Ilyenkor nem marad más, mint a társak segítsége, vagy a mindig kéznél lévõ nyúlcipõ.
Én az ilyen, és hasonló szempontokat elõbbre tartom a grafikai megvalósításnál. A cikkben szereplõ játék egyelõre jónak tûnik, így elsõ ránézésre.
Mellesleg Dnd, Forgotten Realms és hasonló rendszereken alapuló játékok ide vagy oda, majd akkor lesznek a szememben igazán realisztikusak, ha enni is kell bennük. Tudom, ez csak a saját rögeszmém, és ezt eddig csak az Arx Fatalisban tapasztaltam (pl. saját magad által készített almás süti, vagy az imént kinyuvasztott patkány bordája nyárson), no meg az elõdeiben: Ultima Underworld 1-2. Azok a régi szép idõk!