Hulló csillagot gyakorlatilag minden tiszta éjszakán lehet látni, csak ilyenkor mikor áthaladunk egy sublimáló üstökös maradványain, lényegesen több és nagyobb kerül a föld útjába. Városban és a nagyon fényszennyezett területeken a halványabbak egyáltalán nem is látszanak, mert a valóságban ezek parányi "porszemcsék". Nagy többségük mindössze 0.001-1 g tömegû, méretük 0.01 mm-tõl a néhány cm-ig terjed. Persze azért vannak nagyobbak is, azok a látványosabbak, mint amit te is láttál korábban. Vannak olyanok amik a beesési szögük és a méretük révé egyszerüen csak áthaladnak a légkörön, azok rendkívül látványosak, mert sokáig látszanak.
Egy kis leírás ha valakit érdekel:
A meteorok átlagos feltûnési magassága -- tehát, amikor megpillantjuk a fényes csíkot az égbolton -- 80-120 km, míg eltûnésük 40-60 km magasan következik be. A légkör határához 10-70 km/s sebességgel érkeznek a meteoroidtestek, így kis tömegük ellenére óriási mozgási energiával rendelkeznek. A levegõ molekuláival ütközve atomok szabadulnak fel a meteortestbõl, és ezek leadják kinetikus energiájukat a környezõ levegõmolekuláknak. Az energiának kb. 1%-a gerjesztési és ionizációs energiává, a többi hõvé alakul. A gerjesztés hatására fényjelenség lép fel (ez, amit végülis megpillanthatunk), és a létrejött ionok csak bizonyos idõ múlva rekombinálódnak (fény formájában kisugározzák a gerjesztett állapotuk energiatöbbletét). A meteor pályája mentén így kialakuló ioncsatorna visszaveri az elektromágneses hullámokat, ezért a meteorjelenség pl. radarral, ill. rádióval is vizsgálható, idõjárástól vagy napszaktól függetlenül.
Egy 30-40 km/s sebességû, 0.1 g tömegû meteoroid kb. 0 (nulla) magnitúdós fényjelenséget képes okozni. Ez a fényesség megegyezik a nyári égbolton látható legfényesebb csillag (ez a Vega a Lyra csillagképben) látszó fényességével. Egy 10 cm átmérõjû meteor viszont már akár telihold fényességû látványt produkál. A Vénusz látszó fényességénél (-4 magnitúdónál) fényesebb meteort tûzgömbnek nevezzük. A szétrobbanó tûzgömb neve bolida.