Lin-csi apát kolostorában egy nap így fordult idõsebb társához Jen-csao szerzetes.
- Mondd, öreg Hszi-jüan! Hogy lehet, hogy hiába keresem az elmém, sehol nem lelem?
- Hol keresed, Jen-csao?
- Hát bennem. Itt kell lennie valahol a testemben.
- És miért kell az neked ilyen sürgõsen?
- Buddha, a Nagy Tanító egyszer azt mondta Vaccshagotta remetének, hogy a Tanítást nem hinni, hanem érteni kell. Szeretném érteni a Tanítást. Te érted?
- Persze, hogy értem! - vágta rá az öreg Hszi-jüan. - Én már megtaláltam az elmém, tudom, hogy hol lakozik bennem.
- Ne mondd! És hol? - kérdezte kíváncsian Jen-csao.
- Nekem éppenséggel a talpamban van. Látod?
És valóban, mintha az öreg talpa alól Jen-csao valami nagy fényességet látott volna sugározni. "Ez tehát az elme!" Állapította meg, de õ hiába kereste testén a világító felületet. Bekopogott hát Lin-csihez, igazítsa el õt a Mester.
- Nagy Tanító! Kérlek, segíts meglelni az elmém, hogy értsem a Tanítást! Nem találom, hiába keresem!
- Felejtsd el a szavakat, Jen-csao! Felejts el olvasni, írni, beszélni! S az elméd megleled - tanácsolta neki Lin-csi, de Jen-csao hitetlenkedett.
- Mester! Gúnyt ûzöl belõlem, pedig én a Tanításért jöttem. A segítségedet kérem.
- Szûnj meg a szavak körül forgolódni, szerzetes! Az elme egyetlen szó csupán. Te kipányváztad magad e szóhoz, akár egy szamarat a gazda, s most körülötte forogsz. Elméd minden erejével elmédet keresed. Felejtsd el a szavakat! Mielõtt teljesen elmenne az eszed - mondta ismét Lin-csi, s õszintén sajnálta a szavak hálójába gabalyodott szerzetest.
- A szavak sosem a dolgok.
Ne figyeld a sok beszédet!
A szavak közt csak bolyongsz,
Ki csak beszél, eltéved.
- figyelmeztetett még a Mester, s elbocsátotta magától Jen-csao szerzetest. A jóravaló Jen-csao lassan ballagott visszafelé a cellájába. Fejében mint mérges darazsak dongtak a szavak. De mióta a Mester leleplezte õket, már nem voltak olyan hatalmasak.
Lin-csi apát egy reggel a szavak kettõs természetérõl beszélt szerzeteseinek. Lin-csi szeretett a szavakról elmélkedni, a szerzetesek szerették hallgatni.
- Hívek! - szólította meg õket a Mester a kolostor csarnokában. - Tudjátok-e, hogy mire valók a szavak?
- A szavak minden látható és láthatatlan dolog megnevezésére valók - vágta rá azonnal a választ az egyik szerzetes.
- A szavak jelek, amelyek segítségével gondolatainkat és érzéseinket fejezzük ki - mondta egy másik.
- Szavak nélkül nem lenne se tudomány, se költészet, megállna az élet az emberek között - szólt egy harmadik.
- Gondolkodjatok, szerzetesek! Helyettesíthetõk-e a szavak más jelekkel? - kérdezett ismét Lin-csi.
- A szavakat semmi sem helyettesítheti az emberek közötti érintkezésben. A nyelv a legtökéletesebb jelrendszer, a legtökéletesebb emberi alkotás - állították a szerzetesek, mire Lin-csi így szólt hozzájuk.
- Híveim! Elismerem, hogy a szavak rendszere, a nyelv a legtökéletesebb emberi alkotás. Éppen ezért érzek nagy szomorúságot, amikor arra gondolok, hogy ez a legtökéletesebb is mennyire tökéletlen. Gondoljatok csak arra, mennyit veszõdünk, mire feszes szavakba öltöztetjük gondolatainkat, érzéseinket. Gondoljatok csak arra, a költõk is milyen fáradságos munkával raknak össze tökéletes szavainkból egy-egy strófát, mely szebb és több, mint az átlagos nyelvi alkotás. Bizony nagy szégyene az elmének, hogy bár oly régen szabja-varrja öltözetét a szavakból, máig rongyos-foltos a ruhája. Gyakran visel koldusgúnyát elõkelõ társaságban is. Mindazonáltal a nyelv nagyszerû - s még nagyszerûbb tökéletlenségében. A rongyos-foltos öltözet alatt szépséges titkokat sejthetünk. Ezért mikor a nyelv tökéletességének áldoztok, érdemes híveim, áldozzatok a tökéletlenségének is. Mert bár mindkét tulajdonsága egyformán értéke a nyelvnek, engem sokkal jobban érdekel, hogy mit fed el elõlünk a tökéletlensége, mint hogy mit tár föl a tökéletessége. Ha tehetitek, szerzetesek, lessetek be a férceit lepel résein, s meséljetek róla, mit nem enged látni a világból ez a rejtélyes takaró, a nyelv - fejezte be beszélgetését jámbor töprengéseinek kedvelt tárgyáról, a nyelv kettõs természetérõl Lin-csi apát.