Az Európa-bajnokságon is szerepelt Antonio Di Natale 2013-ig meghosszabbította szerzõdését klubjával, az Udinesével, mellyel véget vetett az utóbbi hetekben felmerült távozásával foglalkozó pletykáknak.
Az olasz támadó remek szezont tudhat maga mögött, hiszen csapattársával, Quagliarellával félelmetes csatárkettõs alkottak, nagyszerûen játszottak, s az Udinese bajnokságban szerzett 48 góljának több mint a felét, 29-et õk ketten szerezték. A jó teljesítmény ugyanakkor azzal is járt, hogy Di Natale felkeltette több élcsapat, mint a Juventus és a Roma érdeklõdését. Az olasz lapok egy ideje már pedzegették a távozását, s elsõsorban a római gárda tûnhetett befutónak az érte zajló versenyben, ám tegnap a játékos maga oszlatta el a körülötte kialakult bizonytalanságokat, miután aláírta új szerzõdését csapatával.
Di Natale 2013-ig hosszabbított, melyrõl klubja hivatalos oldala is beszámolt. „Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, Soldati elnök úrnak és Leonardi igazgató úrnak, akik végig a bizalmukról biztosítottak. A célom mostantól az lesz, hogy még jobban szerepeljünk a csapattal, mint tavaly, s érjünk el minél nagyobb sikereket” – fogalmazta meg céljait az olasz válogatott játékos, aki tehát még egy ideig biztosan az Udinese futballistája marad.