Az árak nem emelkedtek a két évvel ezelõtti repülõnaphoz képest, ennek megfelelõen elõvételben, augusztus 10-én 24.00 óráig, felnõtteknek 3500,- Ft-ba, gyerekeknek (14 éves korig) pedig 1500,- Ft-ba kerülnek a jegyek.
Az elõvételben árusított jegy formája és anyaga – hasonlóan a 2005. évi megoldáshoz – megegyezik a gépi lottószelvény hõpapíros formulájával, ugyanis a jegyet a lottószelvényt elõállító terminál nyomtatja ki, azt az eladó egy jegytartó tasakba helyezve, egy tájékoztatást tartalmazó szórólappal együtt adja át a vásárlónak.
Azoknak, akik nem tudták elõvételben megvásárolni a belépõket, a rendezvény két napján, a helyszínen felállított jegyértékesítõ helyeken és a két napon, az ország különbözõ pontjain nyitva tartó lottóárusító terminálokon lehetõségük lesz jegyet váltani, ekkor azonban már 4000,- Ft-ot, illetve 2000,- Ft-ot kell értük fizetni.
A rendezvény két napján a kapuknál és a lottót árusító helyeken is megvásárolható jegy formája megegyezik az elõvételivel, tartalma attól csak a rajta feltüntetett árban tér el, és ugyancsak a jegytartó tasakban, az információs szórólappal együtt lesz átadva a vásárlónak.
A jegy ára a parkolási díjat, a parkolókból autóbusszal a helyszínre és a helyszínrõl a parkolókba visszaszállítás költségét, valamint a biztosítási díjat is tartalmazza.