Azonban a jelenlegi - hosszú idõre konzervált - társadalmi viszonyok között (gazdag-szegény/sok kapcsolati tõke-az egyénnek nincs érdekérvényesítõ képessége) az a fajta liberalizmus amit te szeretnél nem valósulhatna meg. Az egyén teljes és csorbíthatatlan emancipációja legjobb esetben is csak a mostani helyzetet konzerválná. Szükség volna egy átmeneti idõszakra (mivel sokan az új lehetõségeiket jogfosztottságként élnék meg), amiközben az emberek hozzászoknak/beletörõdnek(?) a megváltozott lehetõségeikhez. Amíg azonban ez lezajlik (a kevésbé türelmesek biztosan) sokan egy erõsebb államért kiáltanának, ami újból megnyithatná az utat a diktátorok elõtt (és akkor hátrébb volnánk mint amikor elindultunk). Ez idõ alatt honnan merítenéd a szellemi múniciót?
Én pedig a társadalmi szolidaritás miatt kezdenék aggódni. Hová lennének azok a "állami" fékek, amik megakadályoznák embertársaink (még ha maguk választotta) lecsúszását?
Hozzá kell tenni, hogy a földrajzi mobilitás megléte gyakran nem jár együtt a társadalmi mobilitás felpörgésével (lásd NSZK-NDK).
Amíg az emberek többsége képtelen szakítani azzal az elképzelésével, hogy az állam FELADATA a személyes jólétének, jogbiztonságának, gyarapodásának mindenek feletti szavatolása (és ezért nem kell mást tennie, mint az ezzel kapcsolatos alapvetõ kérdésekben átadja a döntés jogát az államnak), és nem pedig a saját dolga mindez, addig ne várj változást.
És sem a tõkének/tõkésnek, sem a polgárok jogait bitorlók törvényhozó és végrehajtó hatalom prominenseinek nem áll érdekében a polgári liberalizmus eljövetele, hiszen ezzel a saját maga létét veszélyeztetné.
A modern nyugati világban nem tudok, olyan tõkés vagy politikai érdekcsoportról (bár a kettõ egy és ugyanaz) akinek rövid távon "hasznot hozna" a liberális eszmerendszer politikai/alkotmányos kiteljesedése. Az egyént pedig eléggé vigasztalja, ha holnaptól - végre - gondoskodnia kell magáról, és a jövõjérõl. (Bár hátha egyszer megjön az eszünk hozzá :))
Más dolgokról is írnák még, de most a munkahelyemen vagyok.