Egyszer egy gazdag házaspár elment a környék frissen megnyílt, elegáns kínai éttermébe vacsorázni. Magukkal vitték palotapincsijüket is.
Elkényeztetett kedvencük a vacsora alatt végig vinnyogott és a lábukhoz dörgölõdzött, míg végük az asszony intett a pincérnek, aki jött is azonnal. Megkérte õt, hogy hozna valamit a kutyusnak is, hogy ne érezze magát kirekesztve magát.
A pincér igazi kínai volt, nem értett egy szót sem angolul. Csak a fejét rázta. Az asszony megismételte lassan és hangosabban a mondókáját, de ismét csak fejrázás és mormogás volt a válasz.
Mivel a házaspár sok helyen járt már a világon, és elég tapasztalatra tett szert, az asszony megpróbálta elmutogatni, mit akar. Rámutatott a kutyára, a tányérra, majd a gyomrára, és közben nyam-nyam hangokat hallatott.
A pincér arcán üdvözült mosoly jelent meg, végre felfogni látszott, mirõl van szó. Átvette a nõtõl a pórázt, és bevezette az ugrándozó kiskutyát a konyhába.
Húsz perc múlva hozta is vissza. Csakhogy a házaspár legnagyobb kétségbeesésére egy ezüsttálcán, pirosra sütve. Szájában narancs, körülötte mindenféle zöldség.