Volt szerencsém pár órát tolni a játékot tegnap este is, és egyre inkább az az érzésem, hogy nagyon jól összerakott a játék.
A diplomáciai-stratégiai rész hozza azt, amit az Imperial Glory-ban is szerettem: azaz a gép a gyõzelmi céljait akarja teljesíteni, és ennek rendeli alá a lépéseit, valamint stabilnak és kalkulálhatónak tûnik a szövetségi rendszer. Ez alatt azt értem, hogy pl. az oroszok nekem és a lengyeleknek is szövetségesei voltak, ezért a lengyelek elleni hadüzenetem elõtt elvben kérdés volt, kit választanak majd a muszkák. Viszont amiatt, hogy tudtam, az oroszok háborút vívnak a svédekkel is, arra számítottam, hogy a lengyeleket választják majd, mert vele szárazföldön is szomszédos, velem pedig nem. Ezért ha a lengyelekkel marad, velem ugyan hadba kerül, de reálisan - egy darabig- nem kell számítania arra, hogy ténylegesen kétfrontos háborúra kényszerül. Így is lett, a többi szövetségesem viszont velem tartott.
Azt is megtapasztaltam, hogy kellõ alázattal kell csatába vonulni a gép ellen. Egyszerûen jól mozog, reagál az én lépéseimre, nem megy fejjel a falnak; ha kell és teheti, az egységei egy részét kiküldi a bekerítés feltartóztatására, így szabályosan több kisebb ütközetre bontja a csatát; ha teheti elrejti az egységei egy részét, és a kellõ pillanatban, váratlanul csap le (szóval, helyzettõl függõen érdemes felderíteni a csatateret). Amit pedig a lovasságával mûvel, az egyenesen pimasz. Miközben a hadserege zöme stabilan várakozik a felvett pozíciójában, a lovassága egy része az én seregem szárnyainál kolbászol, közelít, körbenyargal, visszavonul, aztán megint közelít. Szinte mintha arra várna, mikor nem figyelek egy pillanatra. Egy kis kihagyás, és már le is csap egy gyengén-rosszul pozicionált egységre. Klassz!