Ha kicsit visszaolvasol láthatod amint mások saját hibájukból tanulva megoldásokat javasoltak, és erre mindig csak kifogások érkeztek, hogy miért nem jó megoldások.
Campy gyakrolatilag úgy ment el KRESZ-t tanulni, hogy nem érdekelte és szíve szerint neki sem állt volna mert nem akarta.
Továbbra is nevetségs, ha valaki kiáll a vonat elé, hogy majd õ megállítja. Esélye nincs.
Ugyan így felkészületlenül levizsgázni valamibõl: esélytelen.
És nevetség tárgyává válik az olyan ember aki még fel is háborodik, hogy mivel kiállt a vonat el az elütötte, és megvágták vizsgán mert nem tudott semmit.
Ovodás gyerekek látják mi hasonló szitukban a megoldás.
Én is gyõztes embereket akarok láni magam körül.
Gyõztes Campy-t és nem töketlen panaszkodót.
Csak az a gond, hogy Campy már többször kifejtette, hogy õ olyan amilyen, nem tud és nem is kíván változtatni magán, a sorsán.
És ebben az esetben nem lehet segíteni.
Max kínban sírni vagy röhögni.
Abban sem amikor az ember nem látja be a hibáit.
Idõnként azt, hogy bizony-ebben abban töketlen és nem azért mert õ kevesebb mint bármelyik másik ember.
És miután az ember belátta hol a hiba a saját készülékében - ami egyáltalán nem szégyen, sõt az egyik legbátrabb és legdícséretesebb tett - nekiláthat a hiba kijavításának. Ami - koránt sem lesz - kellemes.
Én pl egy pálcika vékonyságú ember vagyok és a napokban fogok felkeresni egy edzõt aki összeállítja számomra azt a programot amivel elérhetem azt amit szeretnék. S ezt nyílván nem máról hónapra fogom, hanem évek alatt - ha nem hagyom, hogy bármi is eltántorítson. A legnagyobb akadályom a lustaság és a kényelem...
Egyszó mint száz: a siránkozó ám - (helyzetével titkon elégedett?) - helyzetén változtatni nem akaró embernek max annyit mondhatok: gratulálok. Úgy kell neked! Csak magadnak köszönheted!