Ez olyan mint a ló meg a ledobás... Vissza kell ülni.
Én annó ezt úgy "bekkeltem ki" hogy olyan nõkhöz mentem oda, akik nem tetszettek kifejezetten. Nem rondákhoz, hanem olyan, "mamahuhu" vagyis közepes... Ha azok visszautasítanak, nincs baj, mert úgysem kelett volna. Ha nem, jót tesz az önbizalomnak.
Ami a gyászt illeti, az nehezebb kérdés. A gyászon szerintem túllenni nem lehet. Békét lehet kötni az emlékkel, le lehet zárni magadba. Nálam ez úgy megy, hogy "elengedem" ami azt jelenti, hogy szép emlékké múdosul, minden amit valaha együtt csináltam azzal akit gyászolok. Ha ez sem jó, akkor marad a felejtés. :D Lefoglalom magam.
Egyébbként a szakítás is gyász szerû reakció. Szinte teljesen ugyanolyan lenyomatokat hagy a tudatban. Ami baromi érdekes. Számomra.