Volt egy barátnõm, aki szakított velem, és sokat szenvedtem miatta, de nem álltam meg. Végül visszanéztem, és azt a következtetést vontam le, hogy az idõ megoldotta. (Teljesen az az érzésem volt.)
A következõ barátnõm is szakított velem, és én csak nevettem, nem vettem komolyan a szenvedésem, de valamit biztosra tudtam: Az idõ majd megoldja.
Minden nap úgy ébredtem, hogy ma még szar, de az idõ megoldja. Az idõ majd mindent elrendez ahogy halványul az emlék, gyógyul a seb, és egyre kevesebbet gondolok rá. Aztán kezdtem azt érezni, hogy valami nem stimmel, nem lettem jobban, nem dolgoztam föl, nem éreztem, mint az elõzõnél. Most már tudom, mi az: Nem múlott az idõ.