Szombaton kiderült, hogy ki játszhatja el az egyik legfontosabb szerepet az István, a király jubileumi elõadásán.
fejedelem halála utáni hatalmi vitáról, vagyis a keresztény király Koppánnyal folytatott harcáról szól, Koppány szerepe kulcsfontosságú a rockoperában. A régi hitet támogató vezér népgyûlésén hangzik el a Szállj fel, szabad madár címû dal is, amely a koronázás mellett a mû talán legismertebb jelenete.
Az István, a király jubileumi díszelõadásának szereplõit a Magyar Televízió tehetségkutató mûsora, A Társulat válogatja ki, melynek zsûrije szombaton Koppány szerepére is megtalálta a megfelelõ embert.
A szerepért - az elõzetes válogatók után - négy énekes, Feke Pál, Koroknai Árpád, Nagy Szilárd és Vadkerti Imre szállt harcba. A közönség szavazatai alapján Koroknai és Vadkerti párbajozott, majd a zsûri, eddigi legnehezebb döntéseként, Vadkerti Imrét tette meg gyõztesnek.
Vadkerti a Felvidékrõl származik, ahol két amatõr társulatban is szerepel. Eredetileg Torda szerepére pályázott, de nem sok önbizalommal vágott neki: "Kevés eséllyel indultam, nem bíztam abban, hogy idáig eljutok. Magam készültem fel, korrepetitor nélkül" - nyilatkozta, miután az elsõ meghallgatáson beválasztották a mûsorba.