Az ember lételeme a biztonság. A bizonytalanság maga a káosz, a tudomány pedig nem más, mint a felismert és megtapasztalt dolgok szisztematikus rendbe szedése, rendszerezése, majd az ezek összefüggésére való "építkezés".
Kezdetben az ember "biztos pont"-ja a barlangja, az otthona volt, ehhez viszonyított mindent. Késõbb, miután felismerték Földünk mibenlétét, megszületett a geocentrikus világnézet, kiváló "biztos pont"-ként támaszkodva bolygónkra. Ám hamarosan kétségessé vált ennek biztossága, mikor is rádöbbentek, hogy a bolygónk valahol a nagy semmiben mozog, valami (akkor még) ismeretlen erõ hatására. Ezt kutatva alakult ki a heliocentrikus világkép, a Napunkat meghatározva "biztos pont"-ként. Ám ez sem tartott sokáig, hamarosan kiderült, hogy a Nap sem a világ közepe, az is csak bolyong valahol az ismeretlen semmiben. Az ember megint elveszítette a biztos viszonyítási alapját, megintcsak tótágast állt az egész világkép.
Ekkor kezdett el gondolkozni egy marhára unatkozó angol fickó, aki történetesen a Newton nevet kapta õseitõl. Rájött, hogy mint biztos pontot nem az õt körülvevõ környezetben, világmindenségben kell keresni, mert ott eleve lehetetlen megtalálni. Így visszatérve a gyökerekhez, alapokhoz, keresett (értsd: önkényesen kinevezett) egy használható "biztos pont"-ot, amire felépíthette az õt körülvevõ világot.
Newton az önmaga - mint ember - által a saját környezetében megtapasztalható körülményekre támaszkodva alkotta meg a törvényeit. Természetesen emberi mivoltából kifolyólag (és az akkori tudományos fejlettség szintjét alapul véve) a távolságot, a sebességet és hasonló (kézenfekvõ) fizikai jelenségek létezõ, ·"léteztethetõ" állandóságát vette alapul a törvényeihez. Egyszerûen azt mondta, hogy "Ha valaminek a sebessége állandó, akkor...", és így jutott el végül is a világunkat akkori mércével mérve maximális pontossággal leíró törvényeihez.
Ám neki eleve fogalma sem lehetett olyan dolgokról, amelyek Einstein számára már rendelkezésre álltak. Ezért lógott ki késõbb egyre inkább a lóláb az elméleteivel kapcsolatban.
Ekkor következett egy újabb fószer, aki apjától az Einstein nevet kapta, aki azt vette alapul, hogy abszolút állandó dolog nem létezik, minden függ mindentõl, minden természeti és fizikai jelenség kölcsönhatásban áll egymással, minden relatív. Ez gyakorlatilag kirántotta a lába alól a talajt, mert bármit is próbált alapul venni, rá kellett döbbennie, hogy az függ sokminden mástól. Ám szüksége volt valami fogózkodóra, kapaszkodóra, egy biztos kiindulópontra, amelyre a nulláról indulva felépítheti a világ fizikai képét.
Ez, és az akkoriban nagy fejlõdésnek induló fénytan, illetve a fénnyel kapcsolatos érdekes és elgondolkodtató felfedezések egybevágása adta a kezébe a megoldást: a fény sebességét. Rájöttek ugyanis, hogy a fény sebessége mindenképpen állandó, bármit is tesznek vele, az mindig c-vel fog haladni. Ezért is kapott mint mennyiség egy külön nevet: "c". Einstein minden elméletének az alapja a fény, illetve a fény sebességének állandó volta.
Jelenleg itt tartunk, eddig jutottunk. Einstein alkotta meg a mai világképünk legátfogóbb és legelfogadottabb elméletét, mert talált egy olyan állandót, amelyre támaszkodva képes volt levezetni a minket körülvevõ univerzum sajátosságait. Ám ha kiderül, hogy a fény sebessége mégsem állandó, akkor eme támasz ismét semmissé válik, megintcsak borul minden eddigi bizonyosságunk. Ha kiderül, hogy a fény sebessége nem minden esetben c, akkor Einstein összes elmélete ugyanúgy szükségszerûen csõdöt mond, mint ahogyan azt Newton elmélete (és természetesen az õt megelõzõ összes tudós összes elmélete) is tette.
Kérdéseim:
Nem lehetséges, hogy ami a makrovilágban nagyon jól megállja a helyét, azért nem mûködik a mikrovilágban (nanovilágban, vagy még kisebb méretekkel rendelkezõ környezetben), mert maga a fény sebessége mégsem biztosan (mindig, mindenhol és mindenkor) állandó? Nem lehetséges, hogy azért nem tudják a fizikusok, az ezzel foglalkozó tudósok egyesíteni a makro és mikrovilágot leíró egyenleteket (kvantumelmélet), mert a fény sebessége csak egy bizonyos ponttól, egy bizonyos mennyiségtõl kezdve válik állandónak vehetõvé? Nem lehetséges, hogy a fény az önnön természetébõl kifolyólag ("hullám avagy részecske?") csak megfelelõ mennyiség (itt gondolván az idõre is!) után vehetõ állandónak?