Nos, nem egyszerû. De legalább meg kellene próbálni. Elõször legalább a kinyilvánított szándékok és hivatalos preferenciák szintjén.
De jelenleg ennek pont az ellenkezõjét látom. Ez tölt el mérhetetlen félelemmel és keserûséggel.
A családok túlnyomó többségében a két keresõ nem egyformán ambiciózus. A munkahely- és lakásváltást az ambiciózusabbik (és jobban keresõ) házastárs kezdeményezné, a másik pedig utána tudna menni.
Ha lenne elegendõ munkahely.
Ha a lakáscsere egyszerûbb lenne, nem lenne ekkora különbség terület és terület között.
A lakások (m2-enkénti, stb.) árát döntõ mértékben befolyásoló tényezõket számba kellene venni (HIVATALOSAN, és ÕSZINTÉN) és a különbségeket csökkeneteni. A lakások (házak) árában a legdöntõbb tényezõ pont a munkahelyek közelsége és a közlekedés milyensége.
Akiknek a kezében vannak a munkahely-csapok (talán érthetõ hogy mire gondolok), azoknak kell tenniük, hogy ne legyenek túlfejlesztett és totál elmaradott területek.
Az Eu. ebben segíthetné a tagországok döntéshozóit és munkahely létrehozóit. Ehhez azonban a problémát elõször fel kell mérni. A preferenciákat nyíltan meg kell hirdetni. A mainsteram újságoknak nem a fasiszta veszéllyel kellene foglalkozniuk, meg a devianciák felértékelésével a dolgozó középosztály feje fölé, hanem az égetõ társadalmi problémák megoldásával! Mert van ezekbõl a problémákból bõven, és egyre tõbb lesz és egyre súlyosabbak.
Mindig az okokat kell kezelni. A fájós fogat be kell tömni, a fájdalomcsillapítók csak ideig-óráig segítenek, a fenyegetés hogy a fájós fogú ne ordítson, az meg még addig sem segít. Ezt fel kellene mérni végre.