Ez a hozzászólás reakció a Buddha dharma topic-ban kialakult történelmi vitára. Átjöttem ide, mivel nem akartam ott tovább folytatni ezt a vitát. A reakciótokat megértem, én éppen ilyen cinikusan és hitetlenkedve fogadtam ezeket a dolgokat amikor elõször szembesítettek vele. Én sem hittem el elsõre, egy magyarkodó baromnak tartottam az illetõt aki az elõadást tartotta. Aztán olyan tényeket kezdett el felmutatni, ami miatt kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mivel nem tudtam vele ellenkezni. Nem vagyunk felsõbbrendûek senkinél, de a történelmünket sajnos hamisítják! Bármennyire is hihetetlen Árpád Atilla leszármazottja. Erre való utalásokkal televannak mind a saját, mind pedig a külföldi krónikák. Ami kérdés itt hirtelen felmerül: Más nemzet használja az Atilla nevet? Atilla testvérét Budának hívták, ez is biztos véletlen. Ezen kívül megegyeznek a temetkezési szokások, a díszítési motívumok, stb. Ha ezek a dolgok csak a saját krónikáinkban lennének benne, akkor azt mondom, hogy csúsztatás, de megtalálhatók ezek az információk az Orosz, a Germán, sõt a Görög krónikákban is. Róluk elég nehezen képzelhetõ el, hogy magyarkodjanak. Próbáljátok meg egy picit félretenni a kishitûséget, és nem abból kiindulni amiket az egyetemen és egyéb helyeken tanítanak. A Habsburgok óta folyamatosan próbálják velünk elhitetni, hogy senkik vagyunk, ide kergettek minket a Kárpát medencébe, és mind a nyelvünket, mind pedig a kultúránkat összelopkodtuk Európából. Ha azok a dolgok, amiket a mai Magyar történelemoktatás tanít nekünk igazak, akkor az alábbi kérdésekre mi a válasz?
-Ha tényleg idekergettek minket, akkor az Orosz krónikák miért csak az átvonuló Magyar törzseket említik? Akik üldöztek minket, azokat miért nem?
-Árpádék bevonulása elõttrõl származó sírokban olyan leleteket találtak, amik egy az egyben megegyeztek a mi díszítõmûvészetünkkel és a temetkezési szokásainkkal. Ez, hogy lehetséges?
-Szkíta sírokban talált DNS-ek alapján megállapították, hogy a Szkíták jellemzõ vércsoportja a „B”. Nyugat Európa népességének 3-4%-a rendelkezik ilyen vércsoporttal. Míg a sajnálatos keveredések / Tatár, Török, stb. / ellenére is a mai magyarság 20%-a rendelkezik ezzel a vércsoporttal! Erre mi a magyarázat?
-Hérodotosz a Szkítákról: „Esküt a következõképpen tesznek egymásnak a szküthák. Az eskütevõk megszúrják magukat árral, vagy kis sebet vágnak a testükön tõrrel, és vérüket egy nagy agyagcsészében borral keverik. A csészébe ekkor kardot, nyílvesszõt, harci bárdot és lándzsát mártanak, majd a szerzõdést kötõ felek elmondják az esküformát és megisszák a vért, amelybe néhány tekintélyes férfi is belekóstol.” Kérdésem: Miért hasonlít ez kísértetiesen Árpádék vérszerzõdéséhez? A Balaton felvidéken a mai napig él az a szokás, hogy eljegyzéskor a fiatal párt körbeállják, õk megfogják egymás kezét, majd borral leöntik a kezüket, így szentesítve az „esküt”!
-Attila király címerében már megtalálható volt a koronás Turul madár! Miért csak a mi szent állatunk a Turul?
-Dr. Nagy Sándor „A magyar nép kialakulásának története” címû mûvében összegyûjtötte hitéletünkkel kapcsolatos szavainkat. Megállapítja, hogy ezekbõl 38 görög, 24 latin, 193 a magyar (!) és mindössze 4 mondható szlávnak. Ez már önmagában is egy sokatmondó adat. Hiszen ha csak 1000 körül – állítólag egyik utolsóként Európában – kerültünk volna közelebbi kapcsolatba a keresztény¬séggel, nyilván egyházi kifejezéseink nagy részét is nyugatról kellett volna átvennünk.
-Köztudott, hogy a püspököket a Pápa nevezi ki. Mivel magyarázható, hogy nálunk erre kizárólag Szent Istvánnak volt joga az õ idejében? Hogy van ez? Felveszi ez a „barbár” nép a keresztény hitet, és a királya azonnal a legmagasabb egyházi jogosítványokat birtokolhatja, és ezáltal az európai uralkodók között rangban a legelsõ? Nem sok itt az ellentmondás? Tény, hogy például a Képes Krónika semmiféle szentistváni fordulatról nem beszél, és nem említi, hogy a magyarság ekkor vette volna fel a kereszténységet. Márpedig egy ekkora súllyal bíró esemény nem maradhatott volna ki a nemzet egyetlen jelentõsebb történelemkönyvébõl sem.
Ez csak pár kérdés, ami hirtelen eszembe jutott, amivel csupán azt szeretném elérni, hogy vegyétek a fáradtságot és olvassatok utána ezeknek a dolgoknak. Nem kell nekem hinnetek, nyugodtan nevezhettek „radikális magyarkodónak”, vagy aminek akartok, de ettõl még a tények nem változnak. Nagyon szívesen vitatkozom bárkivel, aki érvekkel, tényekkel tud értelmes vitát folytatni, és nem a másik fél gyalázása az elsõdleges célja. Ha különbözõ jelzõket aggatsz a nyakamba, attól még nem lesz igazad! Végezetül pár idézet kedvenc szerzõimtõl:
A Turul mondáról:
-Anonymus Gesta Hungarorum: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, mint fentebb mondottuk, nagyon sok idõ múltán Mágóg király nemzetségébõl való igen nemes vezére volt Szcitiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerben Õnedbelia vezérnek Emese nevû lányát. Ettõl fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévõ anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében és mintegy reá szállva teherbe ejtette õt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhébõl forrás fakad, és ágyékából dicsõ királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltûnõ képet magyar nyelven álomnak mondják, és az õ születését álom jelezte elõre, azért hívták õt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi mint szent – mivel az õ ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendõk.”
-Máté Evangéliumában a következõket olvashatjuk Krisztus fogantatásával kapcsolatban: „A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az õ anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielõtt egybekeltek volna, viselõsnek találtaték a Szent Lélektõl. József pedig, az õ férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará õt gyalázatba keverni, el akarta õt titkon bocsátani. Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék neki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektõl van az. Szûl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert õ szabadítja meg az õ népét annak bûneibõl.”
A mi Turul-mondánk és a bibliai szeplõtlen fogantatás közötti párhuzam egyértelmûvé teszi számomra, hogy a Turul a Szentlélek szerepét tölti be mitológiánkban. Emese álma pedig maga a szeplõtlen fogantatás. Dúcz László Jézus és Álmos személye között is több hasonlóságot vél felfedezni. Idézem õt: „Mindkettõjük anyját a Szentlélek szállta meg, mielõtt fiúnak adtak életet. A katolikus egyház ugyanis a Szentlélek jelölésére ma is madarat használ. Mindkét gyermeknek szellemi vezetõ szerepe volt. Jézus élete a 12–31. életévéig ismeretlen, Álmos mint uralkodó visszavonultan élt, tehát az élete is tulajdonképpen ismeretlen. Mindketten áldozatként haltak meg…”
A Karácsonyról:
Atilla, a nagy hun király zászlaján is ott találjuk a Turulmadarat, ami az õ esetében sem csak díszítõelem volt. Hatalmas seregével bevehette volna Rómát és „Isten ostoraként” akár Szent Péter székébe is beülhetett volna, de szakrális királyként hallgatott az isteni hangra, visszavonulót fújt, és gyakorolta a Turul szellemiségébõl következõ ingyenkegyelmi aktust. Krónikáink arról számolnak be, hogy Atillától származik a késõbb Árpádháznak nevezett Turul-dinasztia, amely így csaknem 900 esztendeig uralkodott a Kárpát-medencében és több Szentet adott az Egyháznak, mint bármely más európai királyi ház.
Több kutató véleménye az, hogy a Turulmadár tulajdonképpen a kerecseny¬sólyom. Ezt támasztja alá az alábbi részlet egy boszorkányper jegyzõkönyvébõl:
„Ágota özvegy, Ithe sámánról vallja a következõket: Amikor karácsonykor a fiatalság az elsõ, új sólymokat felrepteti, szokott énekelni és buzdítani az ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetébõl kiveszni ne hagyja... csak egy bizonyos Kozma, a következõket mondja: ...In festo falconnarium vulgare karasun dicto... – a solymárok ünnepén, amelyet népi nyelven karácsonynak neveznek.”
Valószínûleg a kerecseny szóból származik a Karácsony szavunk, ami abból a szempontból is érdekes, hogy a fent említett szkíta Turul+hegyikecske ábrázolás a fény felemelésének aktusáról szól, azaz szintén a téli napfordulóra, a fény születésének ünnepére, tehát a Karácsonyra utal. A Megváltónak is természe¬tesen ekkor kell megszületnie, hiszen a legsötétebb idõszak (és hely) az, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Ebbe a képbe tökéletesen bele is illik népünknek az a hagyománya, hogy a téli napforduló idején kerecsensólymot röptetnek, hiszen õ a mi fényhozó madarunk és általa fordul a napkerék és születik újjá a napfény. Az év legsötétebb napja december 21-e. Azonban a Nap – szemmel is látható mértékben – csak december 25-én indul meg felfelé ívelõ pályáján, ezért a sólyomröptetést e nap hajnalán kezdték meg.
Sumér nyelven a TUR fiút, illetve kicsit jelent (L.144), míg az UL fényt (L.441). A Turul tehát a fény fia. A fent leírtakat figyelembe véve, ez immár nem szorul magyarázatra.
Még mindig a Karácsonyról:
A Nyilas idõszaka az esztendõkörös változásban az ember életében a rejtõzködõ védelemnek, a magzati állapotnak felel meg. Várjuk, hogy megszülessen a Fény. A befelé fordulás, az elmélyülés idõszaka ez, hiszen a Fény bennünk születik meg. Ezt ma már külön hangsúlyozni kell, hiszen különösen a városi ember ilyenkor csak a kirakatok fényét látja, ami elvakítja õt és képtelenné teszi arra, hogy rendezõdhessen a lelke.
Az igazi örömet a lélek adja és azt áldozat elõzi meg, a beteljesedést pedig hosszú várakozás, vagyis Advent. Régen Karácsony elõtt hat hétig böjtöltek eleink, ez késõbb négy hétre zsugorodott, és legkésõbb András napján, november 30-án el kellett, hogy törjön a hegedû, vége volt minden vígasságnak. A böjttel csend és tisztaság lesz a lélekben. A Nyilas idõszaka az, amikor igazán hatékony lehet a testi örömök háttérbe szorításával a lélek csatornáinak megnyitása, miáltal közelebb kerülhetünk a Teremtõhöz. Ezt a tételünket megerõsíti az a már fentebb kifejtett asztronómiai tétel, hogy a Tejút éltetõ energiája csak a Nyilas csillagképen keresztül tud behatolni az Univerzumba. És mivel – átlépve az asztrálmitológiába – a magyarság e csillagjegyben fogant, a révült állapot számunkra talán még könnyebben elérhetõ.
Az Advent elengedhetetlen kelléke mai napig a koszorú. Molnár V. József szerint eredetileg nemcsak kört formált, hanem körkeresztet, hiszen a kör és benne a kereszt adja csak ki a teljességet, mert a kör önmagában meddõséget takar. A kereszt hagyományunkban az Ige, amelynek metszéspontján Isten belép a világunkba. A kereszt négy végére kerülnek a gyertyák. Minden vasárnap (az Úr napján) eggyel többet gyújtunk meg belõlük, a Nap járásának irányát követve. Elõször a keleti oldalon lévõt, aztán a délit, majd a nyugatit gyújtjuk meg. Az é(j)szaki gyertya fellángolásával immáron megszületett a kegyelem még azok számára is, akik mindig a sötét oldalon voltak. Figyelemre méltó, hogy honfoglalás korabeli magyar sírok leggyakoribb lelete az egyenlõszárú mellkereszt! Valamint a Szent Korona felülnézetbõl pont egy körben lévõ kereszt jelét adja…