Ha már így belelendültünk, íme egy kis népmese elemzés egy kedves barátom diploma munkájából:
Fehérlófia
A népmesék (népmisék) hallatlanul fontos szerepet játszottak népünk hit¬életében, hiszen fellelhetõ bennük a magyarság õsi hite, mitológiája, lelkisége, és kiolvasható belõlük, hogy mik lehettek egykor nemzetünk cselekedeteinek mozgatórugói.
Bár a mesék eredetileg nemcsak gyerekeknek íródtak, mégis az õ szintjükön õrzõdtek meg leginkább. Ennek oka lehet az is, hogy hétéves korig a gyermek Isten közelében, Isten tenyerén él, így addig a legfogékonyabb a közvetlenül a Teremtõtõl érkezõ tudás befogadására. Az elalvás elõtti révült állapot, amikor az ember némileg a lét és nemlét határán van (hol volt, hol nem volt – Rostás L.), pedig különösen alkalmas arra, hogy a mese által közvetített szellemiség az ember személyiségének részévé váljon. E tudás hordozója a mese, ez az a leki csecs, aminek tejét magába kell szívnia a következõ nemzedéknek ahhoz, hogy a nemzet továbbra is a maga útját járja. Nem mindegy tehát, hogy gyermekeink a Tom és Jerryn, vagy más hasonló, még a káini modellnél is rosszabb példákat sugalló modern mitológián nõnek-e fel, vagy a szüleik és nagyszüleik által közvetlenül átadott saját mûveltségüket kapják. Vajon melyik magyar felnõttnek lesz több esélye elszennyezõdött világunk tisztulásáért tenni valamit? Amelyik gyerekként azt az üzenetet kapta, hogy az életnek nincs értéke, vagy az, akit arra tanítottak a magyar népmesék, hogy a legnagyobb érték az élet továbbvitele, és az annak érdekében meghozott önkéntes áldozat?
Rátérve fejezetünk tárgyára, már a mese címe a Tejút közegébe irányít bennünket. A Ló a Nyilas megfelelõje a keleti állatövi rendszerben, a fehér ló pedig a tiszta Tejút-energia képviselõje. Ebben a teremtõ közegben születik meg a fiú, aki 2×7 évig a tej útján, azaz az anyjából töltekezik fel annyira, hogy fel tudjon mászni az élet fájára, és le tudja húzni annak kérgét, miáltal megszerzi azt a képességet, hogy a dolgok mögé is tudjon látni. A hetes szám természetesen nem véletlen. Emlékeztet bennünket a 7 bolygóra, a hangsor 7 hangjára, és a beavatás 7 fokozatára is. Így ez a szám utal az általunk megidézhetõ világ teljességére.
„No, fiam, már látom, elég erõs vagy. Hát csak eredj a világra, én meg megdöglöm.” – mondja a Fehér Ló, és ezzel meghozza az önkéntes áldozatot fia számára. Az anyaság mindig áldozat. Ha nem is hal bele az anya a szülésbe (bár ez is elõfordul), de a gyermekvállalás mindenképpen önkéntes áldozathozatal, ami az évkörben a Rák havával analóg. Ez az az idõszak, amikor a búza már nem nõ tovább, hanem az új magot érleli, vagyis feláldozza magát az élet továbbvitele érdekében.
Ilyenkor adatik a legtöbb fény az életünkben és nem mindegy, hogyan gazdálkodunk ezzel az energiabõséggel. Egyre több olyan emberrel talál¬kozhatunk napjainkban, akik látványosan eltékozolják, valósággal habzsolják életüknek ezt a terített asztalát. Õk az agglegények vagy azok a karrierista nõk, akik szinte férfivá válnak, és látszólag mindenük megvan, ami egy gondtalan élethez kell, mégis az embernek az az érzése, hogy távolabb vannak a teljességtõl, mint a legszegényebb, meggyötört, gondterhelt, sokgyermekes családanyák. Az életnek megvan a maga jól megszabott körforgása. Aki nem forog vele együtt, az egyhelyben topog vagy visszalép, azaz kizökken, és egyre nehezebbé válik számára utólérni a saját valódi küldetését, az élet továbbvitelét. A Rákban adni kell a fénybõségbõl. A nyári napforduló tipikus megidézõje Keresztelõ Szent János: „Nekem alá kell szállanom, hogy Õ (Jézus) felemelkedjen”. Ezt gyakorolja minden anya és minden család. A családalapítással áldozatot hozunk. Ahogy mondani szokták, minden gyerek egy fogába kerül az anyjának. Ha az ember kizárólag a saját kényelmével van elfoglalva, ha csak az ésszerûséget tartja szem elõtt, soha nem szül (vagy nem nemz) gyereket. Hiszen halljuk is, hogy manapság milyen terheket ró a gyereknevelés egy-egy családra. Érdekes módon azonban éppen azokban az országokban csökken látványosan a születendõ gyermekek száma, ahol köztudottan magas az életszínvonal; például Japánban vagy Németországban, miközben a gazdaságilag fejletlenebb országokban nem ez a helyzet, vagy ha arra gondolunk, hogy nagyszüleink, dédszüleink hányan voltak testvérek olyan idõkben, amikor tényleg fenyegethetett az éhínség, akkor más összefüggésekre bukkanunk. A nyugati típusú fogyasztói kultúra minden elemébõl árad az életellenesség. Ha nem a nagycsalád összefogó erejére épül a civilizációnk, akkor annak tartópillérei lassan megrepedeznek és az egész építményt az összeomlás fenyegeti.
Ezért fontos mesénk Fehér Lovának önkéntes áldozata.
Fehérlófia megkûzd a fanyûvõvel, a kõmorzsolóval és a vasgyúróval is, ezáltal még jobban megerõsödik, és társaivá fogadja õket. Egyikük fizikai ereje sem elegendõ ahhoz, hogy a mese ördögét, a Hétszûnyû Kapanyányimonyókot legyõzzék. Erre kizárólag a tiszta Tejút-energiából táplálkozó Fehérlófia képes. Érdekes momentum, hogy Fehérlófia szakállánál fogva egy nagy fához kötözi Kapanyányimonyókot. A fa a Tejút egyik szimbóluma, a szakáll pedig a szellemiségre utaló fejen található, ráadásul a Bak egyik Holdházának jelölõje. Arról van tehát szó, hogy hõsünk a Gonoszt, a legsötétebb erõk (Bak) képviselõjét nem sárba tiporja, hanem megjavítani, magasabb szintre emelni akarja azzal, hogy a Tejúthoz, a jóságos energiák áramába köti be annak fejét. Az ördög azonban magával viszi az életet adó fát az alvilágba, ami nagy veszélyeket rejt magában az élet fenntarthatósága szempontjából. Meg kell menteni az élõfát!
Négyük közül természetesen csak Fehérlófia jut le az alvilágba, ahol meg is találja Kapanyányimonyókot. Újból odakötözi a fához, hogy megjavítsa õt. Utána elindul, hogy sorra kiszabadítsa a gyönyörû királykisasszonyokat a három-, a hat- és a tizenkétfejû sárkány karmai közül. Kiszabadítja ezzel a nõi minõségeket, mielõtt azok teljesen elsárkányosodnának. A tizenkétfejû sárkány lefejezésével a teljes, kerek, a Napút 12 állomásából álló világát szabadítja meg annak elsárkányosodott szellemiségétõl. Úgy is értelmezhetjük, hogy a Mérleg (keleten Sárkány) idõszakával beköszönt a sötétség uralma az évkörben, amit minden év tavaszán – legkésõbb már a Bika idõszakára esõ sárkányölõ Szent Györgynek – le kell gyõznie.
Miután szolgái felhúzták a három királykisasszonyt az alvilágból, sorsára hagyták Fehérlófiát. Ezután újabb önkéntes, az élet továbbvitelét szolgáló áldozatnak lehetünk tanúi. Az eleredõ esõben saját szûrével takarja be a griffmadár fiókáit, amivel megszûrte a kicsinyekre hulló rossz energiákat. Tudjuk, hogy a griffmadár emberhússal táplálkozik, így az ingyenkegyelem megnyilvánulásával állunk szemben, hiszen hõsünk a saját ellenségeiért hoz önkéntes áldozatot, és ez az õ – vagyis a magyarság – igazi küldetése. Hálából a madár felviszi õt a Felvilágra. Útközben életet adó kenyérrel és szalonnával kell etetnie a madarat. Az egyszer jobbra, egyszer balra hajló griffmadár képe a Kos jelét idézi, annál is inkább, mert a Kos egyik Holdházának jelölõje. Az évnek ebben a szakaszában van a tavaszi napéjegyenlõség, és ekkor töri át a mag a kõkemény koratavaszi földet, amihez egy griffmadár erejéhez fogható energia szükségeltetik. A kenyér és a szalonna azonban útközben elfogy, ezért Fehérlófia újabb önkéntes áldozatra kényszerül. Levágja saját kezét és lábát. Mikor felérnek, a griffmadár életet adó borral itatja meg hõsünket. Nem véletlen, hogy mind a késõbb még taglalandó magyar vérszerzõdésben, mind a keresztény misztikában fontos szerepet kap a bor, hiszen benne van a szõlõ „meghalásából”, majd borrá alakulásából eredõ átváltozás, és a hordó koporsójából való újjászületés misztériuma.
Fehérlófia a megpróbáltatásoknak köszönhetõen – és némileg a késõbb még taglalandó manicheista üdvtanra emlékeztetve, mely szerint a megpróbált Fény erõsebb az eredetinél – hétszer erõsebb lett, mint azelõtt.
Megkeresi a három, õt cserben hagyó szolgáját, akiket megöl, illetve ijedtükben meghalnak. Itt megint egy fontos kérdéshez érkeztünk. Ezesetben vajon miért nem gyakorolja a kegyelem aktusát Fehérlófia? Azt hiszem, hogy a keresztény misztikában is eljön az a pont, amikor nem elég a szeretet erejével fellépni, hanem ki kell verni a kufárokat a templomból, ahogy Atilla királynak is kézbe kellett vennie ostorát, de az isteni hangot meghallva akkor tudta gyakorolni az ingyenkegyelmet, amikor már szinte ölébe hullott volna a Róma feletti gyõzelem.