A jobb sci-fi filmek regényeket visznek vászonra, és 1,5 órába próbálják belesûríteni egy író több hónapos munkáját és a papírra rótt 100-200 oldalt vagy többet is.
A sci-fi regények között is különbséget kell tenni, ám.
Én például élvezem Stanislav Lem sci-fijeit, bár ezek csak gondolatkísérletek, az író próbál választ keresni a kérdéseire, a cselekmény csak körítés. Asimovnál is ez a helyzet, bár ott a cselekmény fogyaszthatóbb.
Most hirtelen próbálok analógiákat keresni a történelembõl.
A Távol-Kelet, majd az Újvilág európai szemszögbõl nézett feltárása elõtt jelentek meg itt nálunk könyvek - persze csak földrajzi leírások, mert Guttenberg nyomdája, ergo a regény még nem indult be - és az ismeretlen világokat hétfejû sárkánnyokkal, egyszarvúakkal, sellõkkel, tündérekkel stb. népesítették be. Mert, ami távoli és ismeretlen annak másnak kell lennie. Persze, a végén bebizonyosodott, hogy Ázsia vagy Amerika tényleg más, de csak az ésszerûség határain belül. És, ami a legfontosabb, az emberek ott is emberek, bár egyes pogány szokásaik, amelyk nálunk is megvoltak, de kinõttük õket - a pápuák emberevésére gondolok - azért elég visszataszítóak tudnak lenni.
Földönkívüli civilizációk esetében is azért nagyjából két forgatókönyv fog megvalósulni:
1. mi fedezzük fel az új világokat (mondjuk 1000 év múlva, ha megérjük)
2. minket fedeznek fel az ET-k, akár holnap is. Én igazából ezt a második lehetõséget favorizálnám, feltéve, hogy nem egy intoleráns, más civilizációkat kiirtó idegenek szállnak meg, mert az tényleg borzasztó lenne. Mint ahogy borzasztó lenne az is, ha mi pusztítanánk mi más, amúgy "humánus" civilizációkat.
Ezek persze csak vágyálmok, a valóság ennél sokkal szürkébb. Aprómunka.