Ezerháromszáz évvel ezelõtt, Korea egyik õsrégi tartományában volt egy zen mester, akit Von Hjo-nak hívtak. Fiatalemberként véres polgárháborúban harcolt, sok házat látott leromboltatni, sok barátját látta elesni a csatatéren.
Az élet üressége nyomasztotta, ezért leborotválta haját és a hegyekbe ment, hogy szerzetesi életet éljen. A hegyekben szútrákat olvasott, és megtartotta a fogadalmakat, de a buddhizmus igazi jelentését nem értette meg. Amikor megtudta, hogy Kínában találhat egy zen mestert, aki segítségére lehet a megvilágosodás elérésében, hátára vette batyuját és elindult a nagy, száraz északi alföldek felé.
Gyalogolt. Egész nap ment, éjszaka pihenni tért. Az egyik este, amint egy sivatagon ment keresztül, megállt egy kis zöld foltnál, ahol néhány fa és némi víz volt. Aludni tért. Éjfél körül felébredt, nagyon szomjasan. Koromsötét volt. Négykézláb tapogatózott vizet keresve. Végül kezével egy csészefélét érintett meg. Felkapta és ivott belõle. "Milyen pompás!" - áradozott Von Hjo. Utána mélyen meghajolt, hálát adva Buddhának az ajándék vízért.
Reggel, amikor felkelt, meglátta maga mellett, hogy mit használt csészének: egy összezúzott koponyát, rászáradt vérrel és az arccsonthoz ragadt húscafatokkal. Furcsa férgek nyüzsögtek és úszkáltak a benne lévõ koszos esõvíz tetején. A koponya láttán Von Hjo öklendezni kezdett. Szája kinyílt, és amint elhányta magát, tudata kitárult és megértette. Elõzõ éjjel, mivel nem látott és nem gondolkodott, a víz pompás volt. De most reggel a látás és a gondolkodás hányásra ingerelte. "A jót és rosszat, az életet és a halált a gondolkodás hozza létre. Az egész világmindenséget a gondolkodás teremti. Ez az egyetemes mester. A gondolkodás nélkül nincs világegyetem, nincs Buddha és nincs Dharma. Minden egy, és ez az egy üres" - vonta le a következtetést Von Hjo.
Ezután már nem volt szüksége zen mesterre. Már értette az életet és a halált. Már nem volt mit tanulnia.