Szinte kilyukadtunk ott, hogy az egyetlen amit az ember az életében be kell tudjon látni, az az, hogy minden mögött üresség van. Ezzel nem tudok egyetérteni. Nem mintha tudnám, hogy honnan jön ez a gondolat, de csak azért mert valami bölcselet, még nem kell, hogy egyetértsek vele. Így hát nem is értek egyet vele. Ez nem céltalan ellenkezés, hanem pusztán tartom magam ahhoz, hogy aminek helyessége nem látható be egyértelmûen számomra, azt ne fogadjam el helyesnek, hanem elõször megvizsgáljam, hogy egyáltalán mirõl is van szó.
Írd le hogy milyen körülmények kellenek szerinted ahhoz, hogy az ember felismerje a jelenségek ürességét. Pl. embernek kell lenni hozzá? Vagy ez sem szükséges? (Tehát van bármi elõfeltétel?)
Egyébként se értem, hogy abból, hogy a "szubsztancia" (mint üresség ellentéte) megfoghatatlan számunkra (az szintén nem egyértelmû számomra, hogy ez így lenne), miért következik annak kategorikus kijelentése, hogy nincs is szubsztancia. Ami felfoghatatlan számomra az nincs? Ami ma felfoghatatlan számomra, az holnap is az lesz?
Ja, és persze azt sem értem, hogy mire vonatkozik "a jelenségek üressége". A Nap egy jelenség? Vagy a fénye az? Vagy az, hogy én érzékelem a fényét?
Mik azok a "dolgok" vagy "jelenségek", melyekhez értelmetlen ragaszkodni, és mik azok, melyekhez nem értelmetlen? Van-e egyáltalán két ilyen kategória?
Általánosságban tényleg nem nehéz belátni, hogy felesleges ragaszkodni a "dolgokhoz", mert a "jelenségek üresek". A probléma a nagy általánossággal az, hogy mindenki olyan tartalommal tölti meg az ilyen általános kijelentéseket, amilyennel csak akarja.