Elnézést kérek a eredeti téma kissé tágabb tárgyalásáért, de talán nem off-olás. Az afrikai népekrõl szinte semmit nem tudok, ezért inkább más állam-elõtti népek teljesítményérõl írnék. Ezeket is "törzsi" néven ismerjük a köztudatban, az emberiség értékes tudásáhz való hozzájárulásuk pontos megítélése azonban több tudományág együttmûködését igényelheti.
Kezdjük Dél-Amerika esõerdeivel, és vegyük a tukano indiánokat (Reichel-Dolmatoff 1997), és a piaroákat (Boglár 2001: 26). Az esõerdõben folytatott túlzott vadászat, gyûjtögetés könnyen szûkösséghez vezethet. A csoportok kénytelenek korlátozni az élõvilág kiaknázását, és az említett kultúrák ezt sikeresen is teszik meg ezt. A "sámán"[1] felméri a lehetõségeket, és mitológiai köntösbe ágyazott magyarázattal indokolva korlátozza a vadászatot, halászatot.
Hoppál több szibériai kultúra sámánjáról azt írja:, hogy a sámán a közösség hiteles alakja: pontosan ismeri a kutúra szimbólumrendszerét, mítoszait, az mberek hisznek neki (Hoppál 2005: 25-26, 43). Szerintem elképzélhetõ, hogy a dél-amerikai tukano sámán is ezért képes hatékonyan szabályozni a közösség fogyasztását, központosított erõszakszervezet nélkül is . A tukano mitológia egyébként is érdekes módon jeleníti az ember és az élõvilág függõségét. Például, egyes éllatfajokhoz csillagképet asszociálnak, és a szóbanforgó faj vadászatát csak akkor engedik meg, ha az adott csillagkép az év adott szakában látható.
Személyesen azért tartottam mindezt érdekesnek, mert úgy éreztemn, köze van egy olyan problémakörhöz, amelynek megoldása a mi társadalmunk számára is komoly kihívás. Elõfordul, hogy miküzben az emberek magánárdekeiket maximalizálni kívánják, paradox módon mind sokkal rosszabbul járnak, mintha legalább részleges együttmûködésre törekednének. Két ember percekig tartó tolakodása egy keskeny ajtó elõtt szemléletes példája jut eszembe, de valójában többféle módon is elõállhat ilyen helyzet, azeket általánoságban (a konkrét részéletektõl elvonatkoztatva) a játékelmélet fogalmaival lehet elemezni: "közlegelõk csapdája", "fogolydilamma", "futok a pénzem után". Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák és Mérõ László: Mindenki másképp egyforma c. mûvében elemzi ezeket, néhány példa:
Fogolydilemma
Két komoly bûnözõ horogra kerül valmilyen közösen elkövetett súlyos bûncseleményükért, de a bíró nem tudja rájuk bizonyítani az (egyébként nyilvánvalóan igaz) vádat, mert nincs tárgyi bizonyíték, a bûnözõk pedig mindketten tagadnak. Ezért külön cellába rakja õket (hogy ne tudjanak érintkezni), majd vádalkut ajánl külön-külön mindkettejüknek. Ugyanazt a vádalkut ajánja mindkettõnek, de egyik bûnözõ sme tudhatja meg, hogy a társa miképp áll hozzá a dologhoz: nem számíthat biztosan sem társa "árulására" sem, sem társa "együttmûködésére" sem.
A vádalku a következõ:
- Amit neked most mondok, ugyanazt a társadnak is felajánlom.
- Ha vallasz magad és társad ellen, társad pedig kitart a tagadás mellett, akkor téged azonnal elengedlek, társad pedig 10 évre börtönbe kerül.
- Ha õ vall, és te tagadsz, akkor te kerülsz 10 évre börtönbe és társad kerül azonnal szabadlábra.
- Ha mindketten vallotok, kevesebbet ér számomra a te vallomásod, mintha csak az állna rendelkezésemre. Ekkor 5-5 évre mindketten börtönbe kerültök.
- Sokat kockáztatsz tehát, ha tagadsz, mert ha ugyanakkor társad elárul, igen rosszul jársz. És társad ugyanettõl fog félni saját magára nézve. Ha mindennek ellenére valami csodás módon megbízva egymásban mégis mindetten kitartanátok a közös tagadás mellett, kénytelen leszek mindlettõtöket bizonyíték hiányában elengendni, de gyorshajtásért (amire van bizonyítékom) rátok sózok 1-1 hónapot, csak hogy ne örüljetek annyira.
A lényeg: "egymásban bízó" stratégiával a két bûnözõ 1-1 hónappal, tehát összes1tve két hónappal megúszhatná a dolgot, de e "jóhiszemû" stratégiát választó bûnözõ nagyon sokat kockáztat, ha társa mégiscsak árulónak bizonyul! Ezért aztán valószínûleg mindkét bûnözû inkább vall, és így 5-5 évek kapnak, vagyis 10 év összbüntetéssel távoznak egy olyan helyzetbõl, amit 2 hónap összbüntetéssel megúszhattak volna.
Közlegelõk cspdája
A másik példám is absztrakt,de valamivel közelebb áll a topic témájához: állam-elõtti népek ökológiai adottságokhoz való sikeres alkalmazkodása.
1
Van egy legelõnk,10 gazda él meg belõle. Mindegyiknek van egy-egy tehene. A tehenek az egyes gazdák magántulajdonában vannak, de a legelõ teljesen közös. A 10 tehén kövérre hízik, a gazdák jól megélnek.
2
Az egyik gazda gondol egyet, és még egy tehenet vesz: ezentúl két tehénnel megy ki mindennap a legelõre. A legelõn mostantól nem 10 kövér, hanem 11 közepes tehén legel. Az "újító" gazda elégedett, mert két közepes tehén többet ér, mint egyetlen kövér, de a többi gazda úgy érzi: megkárosították õket. Õk az egészbõl anyit éreznek: egyetlen tehenük eddig kövér volt, mostantól közepesre fogyott. Különösebben nincs kedvük versenyezni, vitázni még kevésbé, a gazdagság sem érdekli mindeneken felül õket, ezért egyelpre annyiban hagyják.
3
Késõbb a kéttehenes gazda újabb teheneket vesz, esetleg még néhány gazda is több tehénnel jön ki legeltetni. A legelõn 20 sovány tehén legel. Az eddig mésékletes gazdák döbbenten látják, hogy immár meg sem tudnak élni. A "kimaradók" egyre jobban elszegényednek. Mit tehetnek, õk is versenybe szállnak.
4
A legelõn 50 csontsovány tehén legel, se tejük, és húsuk is nehezen értékesíthetõ. Most már tulajdonképpen minden gazda rosszabb helyzetben van, mint az valaha az eredeti, 10 kövér tehén esetében volt. Az egyik gazda arra gondol, hogy "kiszáll": elbocsátja egy kivételével összes tehenét, hogy megmentse a legelõt. De mi van, ha a többiek nem követik? Akkor õ azonnal éhenvész. Ezért aztán mégsem mer kiszállni.
5
A legelõ tönkremegy, az összes tehenek elpusztul, az összes gazda koldusbotra jut.
Mindez csak két példa volt társadalmi csapdákra. Arra gondoltam ezt olvasva, hogy sokféle társadalmi csapda van, így nehéz egy-két ötlettel az összes lehetséges társadalmi cspda ellen biztos megoldást találni. A sérülékeny, könnyen kimerülõ esõerdõkben élõ közösségeknek is hasonló helyzetekkel kell szembesülniük: az egyes vadász jobban jár, ha sokat vadászik, de ha mindenki ezt teszi, akkor mindenki rosszabbul jár. A lehetséges társadalmi csapdákat valamiképpen kezeleni kell, és az melített törzsek ezt központi államszervezet nélkül teszik, sikeresen.
Mivel a sokféle arccal jelentkezõ társadalmi csapdák minket is érintenek (legfeljebb nem pont ezek, vagy nem pont így), és a társadalom totális központosítása nem mindig járható vagy kívánatos út, ezért néhány szerzõ (Grardo Reichel-Dolmatoff antropológus, Daniel Quinn szépíró) az állam-elõtti népek tudásának megmentését létfontosságúnak tarja, tehát nemcsak kultúremléknek, hanem a teljes emberiség közvetlen létérdekei szempontjából fontosnak.
Az eddig leírt véleményem árnyalására be kell vallanom, hogy a környezetüket kimerítõ társadalmakra van példa állam-elõtti, sõt, vadász-gyûjtögetõ kultõrák körébõl is (Diamond 2002: Sosemvolt aranykor, online http://www.bioport.hu/hirek/allatihirek/0124sosemvoltaranykor.htm). Ahogy kivettem, a legtöbb esetben valami különleges helyzetrõl van szó. Például új, ismeretlen területre érkeznek (Amerikába vándorlás Ázsia felõl) Úgy tudom, a helyhez kötöttebb módon nomadizáló közösségek altalában "kíméletesebbek".
Jegyzetek
1. "Sámán": eredetileg egyes szibériai kultúrák mitikus közvetítõ figuráját nevezik így, de sok dél-amerikai kultúra is ismer hasonló közetítõ funkciójú szerepet, így a szakirodalom ezt a szót használja itt is.
Hivatkozások (magyar)
* Daniel Quinn. Izmael.
* Mérõ László. Mindenki másképp egyforma.
* Boglár Lajos (2001). A kultúra arcai. Mozaikok a kulturális antropológia köreibõl, TÁRStudomány. Budapest: Napvilág Kiadó. ISBN 963 908294 5
* Hoppál, Mihály (2005). Sámánok Eurázsiában. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963-05-8295-3
* http://www.kia.hu/konyvtar/szemle/247.htm
* Diamond, Jared (2002). "Sosemvolt aranykor". In: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása. Budapest: Typotex. Online http://www.bioport.hu/hirek/allatihirek/0124sosemvoltaranykor.htm