Van egy érdekes találmány, amelyet leginkább az aerodinamika területéhez tartozónak érzek, és a közhiedelem szerint vadász-gyûjtögetõ népektõl ismertük meg. (Az angol Wikipédia szerint a részletek árnyaltabbak, de a lényeget ez nem érinti.) Ez az "aerodinamikai" kitétel nem valamiféle vicc akar lenni a részemrõl. Tehát nem ilyesmi, hogy "tollak a nyílvesszõ végén, hogy jobban repüljön", hanem igaziból egy nem-triviális találmányról van szó. Úgy értem, a legtöbb ember komolyan meglepõdik, amikor elõször találkozik vele (még akkor is, ha korábban olvasott róla). Ez az "aerodinamikai" találmámy olyannyira nem-triviális, hogy én kifejezetten a józan intuiciónak ellentmondónak, szinte fizikailag abszurdnak érzem, ha mûködés közben látom. És olyan népektõl ismerjük, akik a mezõgazdaságot sem ismerik.
A találmány nevét spoiler részbe teszem, hogy érdekesebb legyen, le kell meszelni az egérrel a << és a >> közti szövegrészt, hogy olvasható legyen: <<
Valójában mindig is érdekelt, a gyûjtögetõ népek kifejleszthettek volna-e fejlett tudományt. Ez azért érdekel, mert sok mezõgazdaság-elõtti népnél a tudás meglepõen nagy érték. Íme egy lapp sámán élménye, legalábbis ahogy egy mesében megõrzõdött:
"Mindent tudott, mindent megértett. Hallja, mit mond a föld, mit beszélnek a füvek, látja, hogy a kövek is mozognak; érti, miért hallgat a víz, mit üvöltenek a szelek; tudja, honnan származnak az emberek, és hogy mit gondolnak magukban a lappok." (Voigt 1966: 66)
Persze nem akarom mondani, hogy a folklór = tudomány. és a hiedelem = valóság, hanem csak amiatt figyeltem fel erre, hogy egyáltalán a tudás mint érték megjelenik-e egyes mezõgazdaság elõtti népeknél, tehát hogy egyáltalán vágynak-e rá (most eltekintve a tudás tartalmától, igazságától).
Egyes szibériai kultúrákban a sámán évekig tanul (Hoppál 2005: 57), vagy a sámánok vetélkednek is egymással, összemérve tudásukat (Kleivan & Sonne 1985: 26, 39, XXVIII. tábla), és nagyon is számontartják, ki az erõs és ki a gyenge sámán (Diószegi 1960: 197-198). Néhány mítosz a hiedelem által feltételezett állítólagos korábbi nagy tudás elvesztése miatt bánkódik (Diószegi 1960: 85-89). Számos kultúrában a sámánhoz hasonló szerepet betöltõ figurának már maga a népi neve is "tudós", akinek "tudománya" van: például éppen a magyar folklórban (Diószegi 1998: 18, 67, 128); de a lapp folklór hasonló alakjainak nevét is "tudós"-nak fordítható (Voigt 1966: 146, 282), és több más nép folklórjában is így van (Hoppál 2005: 15). Dél-Amerikában sem elég a sámánnak a narkotikumokat magához vennie: elfordult, hogy a nem megfelelõ tudású sámánt közösége egyszerûen elbocsátotta (Boglár 1996: 59).
Még jobban tetszett nekem néhány eszkimó teremtésmítosz. Igazán nem mondható fanatikusnak vagy pártosnak a szövegük: a mese nyíltan közli, hogy nem tudni, hogyan keletkezett az ember (Barüske 1969: 5). Egy másik mese szinte alternatívák vitafóruma, minden ideológiai fanatizmus nélkül közli az alternatív elképzeléseket, amolyan "egyesek így gondolják, mások úgy" stílusban. Az itt következõ szövegrésznek pedig különösen mulatságos, mert az evolúcióelmélet jut róla eszembe, persze anélkül, hogy valóban ilyen jelentést tulajdonítanék a szövegnek: "Amikor a föld termékennyé és elevenné vált, megteremtette a holló az embert. Egyesek azt mondják, hogy agyagból teremtette, éppúgy, mint ahogy az égben egy alakot a saját képe mására alkotott. Azonban mások azt állítják, hogy az emberek keletkezésüket véletlennek köszönhetik, és ez még csodálatosabb, mintha szándékkal és elhatározással lettek volna megalkotva" (Barüske 1969: 9) (saját kiemelésem). Nagyon tetszett, bár nem feltételezem, hogy a mese a modern evolúcióelméletre célzott ezzel annak a maga teljes részleteiben, génekkel, nukleinsavakkal, stb. Mindenestre arra gondoltam, Európában nem minden korban díjazták volna ezt a megközelítést: sem nyitottsága, sem a véletlen szerepének elismerése (contra teremtés) miatt sem [1].
Igazából nem tudom a választ a topic fõ kérdésére. Lehetséges lett volna-e gyûjtögetõ életmódú törzsektõl fejlett tudomány? Valószínûleg többet kellene ehhez olvasnom, tudománytörténetet, tudományfilozófiát, antropológia. Az eddigi ötleteim:
* az európai középkorban tagadták az ember állatvilágból való fokozatos kialakulását, "bezzeg" sok gyûjtögetõ nép mitológiája az ember és az állat rokonságát tükrözi;
* a európai középkorban, Arisztotelész gondolata nyomán, az égi és a földi jelenségeket teljesen külön jellegûnek tartották, az égi dolgok "tökéletesek", a földiek nem. (Newton gondolata, mely a bolygók pályában és a földre hulló alma mozgásában közös elvet tételezett fel -- gravitáció --, kifejezetten meghaladta a középkor arisztotelészi elképzelését). "Bezzeg" ezzel szemben a sok gyûjtögetõ nép mitológiája az égi jelenségeket átalakult embereknek, tárgyaknak képzeli el, pl. a busmanok (Bjerre 1964: 158-160) egyes eszkimó csoportok, a napot ás a holdat (Barüske 1969: 14-15), sõt a sarki fényt is (Barüske 1969: 14-15) antropomorf világból eredeztetik. Az arandáknak az égitestekre, üstökösökre, meteorokra, sõt a Holdat párás idõben körülvevõ fényudvarra is hasonló elképzeléseik vannak (Strehlow 1907).
Azonban ezek az ötleteim akár teljesen elhibázottnak is bizonyulhatnak:(Barrow 1994) szerint nem szabad a mítoszok "holisztikus" vilégképét azzal egy lapon említeni, hogy a modern tudomány sok olyan dolgot szintén összefüggésekben lát, amelyeket az európai középkor vagy kora modern kor még különállónak látott. Barrow szerint igenis szükséges volt elõbb átmenni egy olyan fázison, amely a a jelenségek tárgyiasítását, a dolgok szétválasztását szolgálta, ezt megkerülni nem lehet. Hogy Barrownak igaza van-e, azt meg1télni nem tudom, de azóta óvatosabb vagyok a sejtéseimmel.
Megjegyzések
1. Nincs kellõ rálátásom a középkorra, hogy ezt biztosan kijelenthessem. A részletek, árnyalatok sokszor finomabbak lehetnek. Az angol Wikipedia szerint például a boszorkányperek inkább a kora modern kor válságtünetei voltak, semmint a középkor immanens vonása: a mûvelt egyházi értelmiség a virágzó népies babonának, pogány emléknek tartotta a boszorkányokban való hiedelmet.
Hivatkozás
* Barrow, John D. (1994). A fizika világképe (= The World within the World). Fordította Fejes Erzsébet és Menczel László. Lektorálta Fehér Márta. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994
* Barüske, Heinz (1969). Eskimo Märchen, Die Märchen der Weltliteratur. Düsseldorf • Köln: Eugen Diederichs Verlag.
* Boglár Lajos (1996). "A piaroa eset. A piaroa települések élete (1967-68, 1974)". In: Mítosz és kultúra pp. 49-89. Budapest: Szimbiózis.
* Diószegi Vilmos (1960). Sámánok nyomában Szibéria földjén. Egy néprajzi kutatóút története. Budapest: Magvetõ Könyvkiadó.
* Diószegi, Vilmos [1958] (1998). A sámánhit emlékei a magyar népi mûveltségben. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN ISBN 963 05 7542 6.
* Hoppál Mihály (2005). Sámánok Eurázsiában. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963-05-8295-3.
* Kleivan, Inge; B. Sonne (1985). Eskimos: Greenland and Canada, Iconography of religions, section VIII, "Artic Peoples", fascicle 2. Leiden, The Netherlands: Institute of Religious Iconography • State University Groningen. E.J. Brill. ISBN 90-04-07160-1.
* Strehlow, Carl (1907). Mythen, Sagen und Märchen des Aranda-Stammes. (Veröffentlichungen aus dem städtischen Völker-Museum Frankfurt am Main)
* Voigt Vilmos (1966). "A kétfejû nap". In: A varázsdob és a látó asszonyok. Lapp népmesék, Népek meséi, pp. 65-67. Budapest: Európa Könyvkiadó.