Tenorio a Monaco-tól jött ingyen. Már januárban ajánlatot tettem neki, mert nyárig szólt a szerződése. Hosszabbítani nem akart, mert valamiért be volt rágva. Csak azt nem vettem észre, hogy kissé sérülékeny. Nálam nem volt baja márciusig, de amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, kidőlt 5 hétre. Megesik bárkivel, de remélem nem áll neki kórházast játszani...
Yegorov klubrekordot jelentő 72M-ba került. (26M + 40M/24 hónap + egyéb apróságok.) A Zenit-től érkezett. Ott 20-27 gólos szezonjai voltak, nálam a dupláját is simán hozza. (kicsit más társaság tömi labdákkal) Vele a helyzet az, hogy fiatal korától ismert engem. Törökben volt nálam kölcsönben, ott lett igazán ismert játékos, és tőlem lett válogatott is. Kedvelt. Egyből jött volna, csak nem akarták elengedni. 34M volt az értéke, és 120M-t akartak. Addig bombáztam őket ajánlatokkal, amíg kiverte a hisztit, és végül engedtek.
A Göztepe futószalagon bajnok, de már nem az a real force ami volt. Amikor 6 éve otthagytam őket, még nélkülem is jók voltak egy BL döntőre, és a klub értéke közel 600M volt. Most 210M, és már van mellette 82M adósság. Eddig amennyire figyeltem, mindig túlélték a BL csoportot, de már leszálló ágba kerültek. Otthon még jó ideig uralkodhatnak, de nemzetközileg nem fogják bírni a szintet. Pénz nélkül nincs háború, Emery pedig kiürítette a kasszát.
Az én csapatomból már csak a kapus maradt. Eladták őket meg visszavonultak, mert az idő nem áll meg. Valódi játékost pl. alig látni, az olasz válogatottban Donnarumma bácsi maradt hírmondónak.