figyu: a hét elején félszemmel néztem egy sci-fit az AXN csatornán (érdekes ez a holding is, amúgy, van külön sci-fijük, de ezt a sci-fit spéci nem azon láttam). Izsák Asimoc egyik regényét vitték filmre, "A 200 éves ember". eBBEN egy robotpofa egész pályafutása alatt azon fáradozik, hogy emberré váljon (imserõs téma: Pinokkió!), és végül sikerül neki, vagyis átlényegül testileg, lelkileg, és meghal. Hogy lehet egy robot ekkora balfácán, nemtom. Mindenesetre a filmben az ENSZ elismeri emberi mivoltát, és õ eredetileg is hús-vér felesége oldalán meghal. Érdekes, hogy eszerint a halál is lehet happy-end.
Nomármost, azért elég emberi logika alapján fûzõdik az egész történet, ti. hogy (most figyelj!) a teremtmény próbál hasonulni teremtõjéhez. ("És teremté saját képére...")
No, de nem lennék Epikurosz, ha nem rondítanék bele olyan aggályoskodással, hogy például: a robotoknak számos elõnyük lehet, úgy értem a társas kapcsolatok terén is. Õszintén szólva én rég vágyok egy kutyusra, vagy egy macskára is akár, de naponta sétáltatni nem egyszerû, és ugye bepisilhet, bekakilhat. Egy intelligens robot nem tesz ilyent, teljesen szobatiszta. Úgyhogy, kb. 50, max. 100 év múlva nem sok jövõt jósolok a szobalányoknak és a bébiszittereknek.