Sajnos azt kell mondjam, hogy igaza van sparrow25-nek. Milió bug van, amit kis odafigyeléssel elkerülhetõ lett volna. A hangok tényleg jobbak egy 10 éves játékban is (a beragadó hang még durvább), a társak AI-ja is messze rosszabb mint az elsõ Vegas -ban. Én még 1.1 -el vittem végig, negyedétõl kb. coop-ban, így nem tudom 1.3-ban mit javítottak (de multiból kiindulva negyedét ha javították).
Aki szokott multizni tudja, hogy ott is teli van hibákkal. Ráadásul a dedicated szerver, ami interneten sokkal használatosabb, szintén el lett szarva, pályaváltás után kiveszi az 1.3 -ban belekerült hardcore módot, illetve a restricted kütyüket. Nameg ritkán idõnként ok nélkül kifagy.
A gránáton idõnként én is jókat szoktam nevetni, hogy beragad a növény levelébe, meg a falba.
Egyébként az Ubisoft forumán is elég sok felháborodás olvasható (vagy szinte csak az...), és tényleg jogos, egy ilyen jó játékot olyan hibákkal elrontani, amik már 5-10 éves játékokban is normálisan meg vannak csinálva.
Ha legalább pályaszerkesztõt adtak volna ki (de nem, azt is úgy csinálták meg, hogy ne legyen ilyenre lehetõség szándékosan!), akkor még talán azt mondanám, hogy azért érdemes lenne megvenni, de az nélkül sajnos én is csak megerõsíteni tudom.
Hamachin jól el lehet vele multizni, de az is csak a csapat miatt jó. Tegnap mondjuk eléggé felidegesített, hogy körülbelül 20. alkalomra úgy haltam meg, hogy én kezdtem el elõbb lõni, és annyitól bõven meg kellett volna halniuk, még nagyobb páncéllal is... De valamikor meg is halnak, tehát nem ez miatt van.