Az úgy volt, hogy kb. 1996 v. 97 októberében az a vonószenekar, amiben akkor játszottam, meghívást kapott Schwäbisch Gmündbe (nem elõször), hogy adjuk pár koncertet.
A szállás Hohenstaufenben volt. Egy szabad délután elõtt úgy engedtek el minket, hogy szabadprogram, aztán ekkor és ekkor találkozunk a kapunál, ott lesz a busz, lehet menni vissza a szállásra. A busz azonban mégse onnan indult. Kétségbeesetten integettem a közeledõ, a mellettem elhúzó, majd csak a hátát mutató tömegközlekedési eszköznek és a rajta ülõknek, de semmi. Ott maradtam egyedül a szinte kihalt városban, a szél fútta falevelek látványa döbbentett rá, hogy mihamarabb lépnem kell, mert ehhez az idõjáráshoz kissé alulöltözött vagyok. És agyalni kezdtem.
Stoppolás, ó igen!
Elindultam kifelé a városból.
Jött egy nõ a lányával, de elgurultak mellettem.
Jött egy korombéli csóka, aki a helyi zeneiskolában tanult valami hangszert, és mivel szinténzenész, elvitt a város széléig, ahol lakott.
Jött egy nõ a lányával, és akkora szájat tátottak, hogy marhavásárt lehetett volna benne tartani, mert gyalog bizony nem érhettem oda semmi szín alatt...
Jött egy öreg fazon merdzsóval, de szerintem félreérthette a végcélt, és azzal a felkiáltással, hogy nagyon messze van, elhajtott.
Aztán jött egy Renault három, szintén korombéli arccal, õk pont arra mentek, és szerencsésen meg is érkeztem a szállásra.
Ez volt életemben a második - és egyelõre utolsó - alkalom, hogy külföldön stoppoltam :))